×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 912
péntek, 14 szeptember 2018

Család egyenlő házasság?

Ha az alkotmánybíróság jóváhagyja, népszavazást tartanak arról, hogy egy férfi és egy nő házasságaként értelmezzük a családot.

Döntő házként elfogadta kedden a szenátus a család alkotmányos meghatározásának módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek értelmében a család egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrehozott házasságon alapul. Az alkotmánymódosításról október 7-én népszavazást tartanak.

A polgári kezdeményezés elfogadásához kétharmados szavazattöbbségre volt szükség. A javaslatot 107 szenátor támogatta, 13-an ellene voksoltak, heten tartózkodtak. Csak a Mentsétek Meg Románia Szövetség frakciójának tagjai szavaztak az alkotmánymódosító tervezet ellen. Az RMDSZ-szenátorok a frakcióban előzetesen hozott döntés értelmében a lelkiismeretük szerint szavaztak.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője az alkotmánymódosító tervezet elfogadása után a Maszolnak elmondta: arról nem volt vita a frakcióban, hogy a házasság az férfi és nő között kötessék. Ám több szenátortársa fenntartásokkal kezelte a szavazásra bocsátott meghatározást, mert összemossa a házasság fogalmát a családéval.

„Az alkotmánymódosító tervezet nem rendelkezik arról, hogy mi történik a gyermekét egyedül nevelő anyával vagy az élettársi kapcsolatban élő párokkal, akik közös gyereket nevelnek. Ezeket a kérdéseket meg kellett volna válaszolni. Ezért döntött úgy a frakció, hogy mindenki a lelkiismerete szerint szavaz" – magyarázta a politikus. Az RMDSZ-frakció tagjai közül egyébként hárman tartózkodtak – Antal Lóránt, Novák Csaba Zoltán és Turos Lóránd –, a többiek igennel szavaztak.

Az alkotmánymódosításhoz még egy érvényes és eredményes referendumra is szükség van, amelyet a parlamenti döntést követő 30 nap utolsó vasárnapján, vagyis október 7-én kell megszervezni. A népszavazás előtt még az alkotmánybíróságnak is meg kell vizsgálnia, hogy a tervezet nem lépi-e túl az alkotmánymódosítás korlátait.

Iohannist kiiktatták
Az alkotmánymódosító törvénytervezetet már tavaly áprilisban elfogadta a képviselőház. A szenátusi döntést azért jegelte a – kezdeményezés lelkes támogatásától politikai népszerűsége növelését remélő – PSD-ALDE kormánytöbbség, hogy előtte hatályba léptessen egy másik jogszabályt, amellyel kiiktatták Klaus Iohannis államfőt a népszavazás kiírásából.

Az új népszavazási törvény szerint, ha a parlament egy alkotmánymódosító törvénytervezetet fogad el, akkor arról 30 napon belül automatikusan a népszavazást is megrendezik, anélkül, hogy a referendum kiírásáról külön törvényt kellene hozni és az államfőn múlna annak kihirdetése.

A nagyobbik kormánypárt korábban azt ígérte: a család alkotmányos meghatározásának módosításával egy időben a regisztrált élettársi kapcsolat törvényesítésének lehetőségéről is közvitát kezdeményeznek, mert „nem tehetnek úgy, mintha (szexuális) kisebbségek nem léteznének". (uh.ro)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...