×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 912
kedd, 03 július 2018

Megérkeztek Hargita megyébe a kombinált védőoltások

Két hónapos késés után megérkeztek Hargita megyébe a kombinált, úgynevezett hexavalens oltóanyagok, így hétfőn már elkezdték kiosztani azokat a háziorvosoknak. A megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője szerint a csúszás egészségügyi szempontból nem jelent gondot, azonban fölösleges káoszt okoz a rendszerben, és felborítja az oltásrendet.

 

 

A közösségi hálón hetek óta egymástól érdeklődnek az anyukák, ki aggódva, ki bosszankodva amiatt, hogy kisgyereke nem kapta meg az esedékes védőoltást. Többen a várakozás mellett döntöttek, voltak azonban olyanok, akik inkább megvásárolták a nem éppen olcsó oltóanyagot, hogy gyerekük időben hozzájuthasson. Már elkezdték kiosztani a háziorvosoknak „Két hónapig nem kaptunk hexavalens oltóanyagot, csak ígéreteket. A hiány országos szintű volt, tudomásom szerint valamilyen közbeszerzési probléma miatt nem szállította a gyártó az oltóanyagot” – mondta Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. Azonban rendeződött a helyzet, mivel múlt hét végén megkapták a vakcinákat, így azokat már hétfőn elkezdték kiosztani a háziorvosoknak.

A 2, 4 és 11 hónapos gyerekeknek kombinált formában beadott hatkomponensű anyag a diftéria, tetanusz, szamárköhögés, B típusú vírusos hepatitisz, gyermekbénulás, valamint a B típusú Haemophilus influenzaeval szemben nyújt védelmet. Mivel ezek a betegségek járványszerűen nincsenek jelen környezetünkben, a két hónapos csúszás egészségügyi szempontból nem jelent gondot, azonban felborítja az oltásnaptárt és az oltásrendet.

Forrás: szekelyhon.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...