szerda, 06 június 2018

Ifjúsági csere Rugonfalván

A Keresztúr Térségi Mezőgazdászok Egyesülete 2018 június 5 és 11 között szervezett ifjúsági cseréje a „Vállalkozz vidéken” elkezdődött. Hétfőn megérkeztek a fiatalok négy európai országból, Litvániából, Görögországból, Magyarországról, Spanyolországból,valamint a cseréhez csatlakoztak erdélyi fiatalok is.

Ahogy már korábban beszámoltunk, a csere témája a vállalkozókészség vidéken, a Székelyföldre érkező résztvevők azért jöttek, hogy többet tanulhassanak a témáról, úgy hogy közben megvizsgálnak néhány falusi vállalkozást és a saját országukból hozott tapasztalataikat megosszák egymással.

Az első nap az ismerkedéssel telt, elsősorban teret kapott a csere bemutatása, a hely felfedezése és természetesen egymás megismerése játékokon keresztül.

Az ifjúsági cserék alkalmával a pályázó egyesületeknek be kell mutatniuk az Erasmus+ programot és annak részleteit, a tegnapi nap folyamán erre is sort kerítettek egy interaktív órán belül. Szóba került a már Székelykeresztúron futó Európai Önkéntes Szolgálat lehetőségei, képzések, ifjúsági cserék, gyakorlatok és egyéb programok.

A fiatalok egy általuk rajzolt fára írták a reményeiket, félelmeiket és erősségeiket az ifjúsági cserét illetően, majd a rajzolt fákból erdőt készítettek, szimbolizálva a csapat erejét és összetartozását.

Délután kincsvadászatra került sor Rugonfalván, 5 csapatra bontva érdekes helyeket kellett meglátogassanak és feladatokat kellett megoldjanak, ezáltal megismerték a falút közelebbről, találkozhattak helyiekkel és megtudhatták hány féle vállalkozás létezik a Székelykersztúr melletti kis falúban.

Este vacsora után a nemzetközi estet szerveztek, az estre minden ország készült és hozott valami jellegzeteset, amit bemutatott és mindenki megkostólhatott.

A hét bemutatókkal folytatódik, a vidéki vállalkozásokról, siker történetekről. A csoport ellátogat Kőrispatakra, Szentábrahámra, Kisgalambalvára, hogy ottani sikeres vállalkozásokat vizsgálhassanak meg, valamit rugonfalvi kisvállalkozókhoz is elmennek.

A résztvevők hálásak, hogy itt lehetnek és bíznak abban, hogy többet tanulhatnak a vidéki életről, vállalkozásokról, kultúrákról és egymásról.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...