×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 912
kedd, 20 február 2018

Idén X. alkalommal került megrendezésre a Petőfi Sándor felolvasómaraton

Reggel 8 órától várták az érdeklődőket a Székelykeresztúri Városi Könyvtárba.

 

 

Délelőtt az általános iskolások 1-4 osztályai látogattak el az eseményre, ahol Petőfi Sándor műveivel ismerkedhettek meg. A népszerűbb költeményeit a gyerekek közösen felolvasták, ismételték a tanító nénik, bácsik segítségével, irányításával. Valamint a kísérő pedagógusok és vendégek is olvastak a művekből.

A délelőtti órákban magam is ellátogattam az eseményre és a könyvtáros hölgyek kérésére, felolvastam Petőfi Sándor számomra legkedveltebb a „Távolból” című versét. A vershez kedves emlékeim fűződnek, ezért nagy örömmel olvastam fel e vers sorait. Majd a következő csoportnak a „Reszket a bokor, mert” című verset adtam elő. Előttem és utánam a könyvtáros hölgyek is több remekművel szerepeltek. A versolvasás után a gyerekek beletekinthettek az asztalon előre előkészített Petőfi kötetekbe. A színes képek lekötötték a kisebbek figyelmét, a nagyobbak pedig nagy érdeklődéssel olvastak bele a szerzeményekbe.

A délután folyamán szeretettel várják a Petőfi versek kedvelőit, azokat, akik szívesen emlékeznek meg a költőről, illetve nagy örömmel olvasnák vagy adnák elő legkedvesebb gyöngyszemeit.

A könyvtárba látogatók nem csak szép élményekkel, hanem egy-egy pompás könyvjelzővel is gazdagodhatnak, amit megőrizhetnek az esemény emlékéül.

Kovács Eszter
(A.T.A. önkéntes)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...