×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 912
csütörtök, 08 február 2018

Klub hétfő margójára

Mai írásomban felidézem Székelykeresztúron megismert, és azóta is kedves baráti kapcsolatra szert tett idős női közösségünket.

 



A történet kezdetét megragadva, szeptemberben Rugonfalván jártam a vasárnapi istentiszteleten. Már az első alkalommal elvarázsolt a kicsi templom épülete. Boltozatos kapuján belépve egyre csodálatosabb élmények fogadtak, lenyűgözött a templom egyszerű, tiszta szépsége. A gyülekezeti tagok már elszórtam megjelentek és egy néni kedvesen megkérdezte tőlem, hogy mi járatban vagyok erre. Beszélgetésbe elegyedtünk, olyannyira, hogy búcsúzáskor ekképp váltunk el: „… akkor holnap 10:00-kor találkozunk a keresztúri cukiban…”

 

Mivel a hölgy a lelkemre kötötte, hogy menjek s én ígéretet tettem, másnap elmentem a cukrászdába. Egy asztal körül ült öt szép idős hölgy. Leültem közéjük és már cseverészni is kezdtünk. Kezdetben úgy fellelkesültem, hogy elhatároztam szervezek nekik programokat, vagy téma heteket, ahol egymás véleményeit oszthatjuk meg és esetleg tanácsot is adhatunk egymásnak bizonyos témakörökben. Vártam is a következő hét hétfői napját, hogy feltehessem a kérdéseimet ez ügyben puhatolózva.

Azonban nem jártam sikerrel, mert ezek a székely asszonyok igen határozottak voltak és elvetették kedves szavakkal megköszönve a törekvéseimet, arra hivatkozva, hogy ők idősek s az ő örömük abból fakad, ha a megszokott társasággal hétfőnként kibeszélhetik a problémáikat, kikapcsolódhatnak s öregségük révén ezzel meg is elégednek.

Ugyan akkor a beszélgetés kapcsán elmondták, hogy szeretnek kötni, szőni, régebben sokat kirándultak, bejárták Magyarország tájait, szemügyre vették Erdély és Románia látnivalóit, értékeit, de ma már biztonságosabban, jobban érzik magukat az otthonukban. Jelenleg a család és az unokák okozzák számukra a legnagyobb örömöt, kikapcsolódást. Elgondolkozva meséltek arról, hogy milyen érdekes a saját gyermekeikre régen nem volt annyi idejük, mert dolgozniuk kellett, most az unokákra több figyelem, s idő jut. „A gyermekedért nem hajolsz le, de az unokádért igen.” Az unokák éltetik őket és ezek a kicsi gyermekek is igénylik a nagyszüleiket.

Az egyik hölgy mesélt arról, hogy 2016-ig leírta magának az emlékit. Azt mondta: „ez az írás olyan, mint egy önéletrajz, ha bé hunyom a szemem, merít belőle a tiszteletes és az unokák”. Szerinte nem lehet tudni ebben az életkorban, hogy az agy működése, az emlékeink visszaidézése meddig lesz még beszámítható.

A történetüket meghallgatva és kérésüket tiszteletben tartva, ismét egy jó délelőttöt töltöttünk el együtt. Így minden hétfőn, ha találkoztunk, tulajdonképpen az élet dolgairól is meséltünk, meghallgattuk és tanácsokkal is megillettük egymást. Úgy zajlik ez, ahogy eleinte terveztem, de zárt körben az ő kedvüknek és igényeiknek megfelelően.Egyik alkalommal román nyelven is eltanultam tőlük néhény kifejezést, az utóbbi alkalommal pedig egy szívhez szóló Székely ajándékkal is megleptek, amelyről mindig ők fognak eszembe jutni.
Így zárul tehát a "hétfői cukis" történetem. S amíg ittlétem alatt csak tehetem, meglátogatom a hölgyeket, társalgunk, nevetünk, emlékeket idézünk föl s jó hangulatban elfogyasztunk egy-egy „graipfruitot”.

Kovács Eszter
(A.T.A. önkéntes)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...