kedd, 15 augusztus 2017

Tízévesre hosszabbítják az útlevelek érvényességét

A belügyminiszter beszámolója szerint két-három hónapja napi 11-12 ezer útlevélkérést regisztrálnak az országban. Az útlevélosztályok alkalmazottai ezért meghosszabbított programmal dolgoznak, 16 megyében és Bukarestben pedig még munkaszüneti napokon is fogadják a kéréseket, ezért tízévesre hosszabbítják az érvényességét a 25 év feletti igénylők esetében. 

Tízévesre hosszabbítják az útlevelek érvényességének időtartamát a 25 évesnél idősebb igénylők esetében - jelentette be hétfőn az útlevél-kibocsátással foglalkozó főigazgatóság vezetője. 

Catela-Claudia Vasile azt mondta, részt vett egy, a belügyminisztériumnál tartott egyeztetésen, amelyen döntés született arról, hogy módosítják a vonatkozó törvényt, és a 25 év feletti állampolgárok tíz évig érvényes útlevelet válthatnak ki. Arról, hogy a tervezett módosítás miatt drágul-e az útlevél, az Országos Nyomdavállalat dönt majd - tette hozzá. 

Catela-Claudia Vasile hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta, a nyári hónapokban jelentősen nőtt az útlevélkérelmek száma, országszerte hosszú sorok kígyóznak az útlevélosztályokon, ezért a fővárosban és 13 megyében hétfőn is fogadják az útlevélkérelmeket, és addig dolgoznak a hivatalokban, amíg az utolsó ügyfelet is kiszolgálják. Maros, Máramaros, Galac és Vaslui megyében kedden is lesz ügyfélszolgálat. 

 

Forrás: http://www.maszol.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...