kedd, 15 augusztus 2017

Bezárt a szejkei fürdő

Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Műszaki Igazgatósága közleményben jelentette be, hogy meghatározatlan időre bezárja a szejkefürdői létesítményt.

A közlemény megjegyzi, hogy a hivatal a Hargita Megyei Közegészségügyi Hatóság augusztus 9-én végzett ellenőrzése következtében döntött a bezárás mellett, mivel nem áll módjában elvégeztetni azokat az azonnali javításokat, amelyeket a hatóság a további működés feltételéül szabott.

Előreláthatólag ebben az idényben nem kerül sor a fürdő újranyitására, ugyanakkor a polgármesteri hivatal a belső vizsgálatot indít és számon kéri a fürdőt működtető céget.

A közlemény szerint a városvezetés az idény megkezdése előtt, figyelembe véve azt a széles lakossági igényt, amely a szejkei fürdőt övezi, úgy határozott, hogy a nem 21. századi körülményekellenére is eleget tesz ennek az igénynek és lehetőséget biztosít a fürdő működtetésére. A szejkei fürdő állapota a több évtizedre visszatekintő fejlesztések hiányának a következménye, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a teljes rehabilitációt a város csak külső források bevonásával tudja megvalósítani. Ezért pályázott a városvezetés az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítésére, ami hamarosan elkezdődhet, az elkövetkezőkben pedig keresik a további külső forrásokat a fürdőtelep teljes körű újjáépítéséhez.

Egyébként pontosan az ellenőrzést megelőző napon jelent meg Egyed Ufó Zoltán udvarhelyi riporter képriportja, melyben a kádas fürdőben szerzett tapasztalatairól ír. Az írás alapján sejthető: nem csak a létesítmény állapota állhat a szejkei strand kényszerbezárása mögött. 

Habár a városházi közlemény részleteiben nem tér ki rá, megemlítik, hogy „a polgármesteri hivatal a sajtóban megjelenő, a jegyekkel kapcsolatos visszásságokra vonatkozóan belső vizsgálatot indít, és számon kéri a fürdőt működtető céget”. Mint ismeretes, több év után a strand működtetését idéntől a polgármesteri hivatal végzi, azonban a kádas fürdő üzemeltetését egy vállalkozóra bízták. Az említett képriportból viszont az derült ki: a gyógykezelésekre váltott heti, 90 lejes bérletek fénymásolva voltak, azok sorszáma azonos volt az újságíró által vizsgált időszakban.

Tervek vannak

Szejkefürdőn gyógyfürdőkomplexum vizionál a városvezetés: az úszómedencék mellett szaunát és gyógyhatású vízzel töltött dézsákat alakítanának ki. A múlt hónapban egyébként 1,3 millió lejért pályázott sikeresen a város a fejlesztési tárca Országos Vidékfejlesztési Programjában, amiből a terület szennyvíz- és esővíz-elvezető rendszerét bővítenék ki: a pályázati összegből a gerincvezetékek lefektetését végzik el, amelyekre a strand körüli épületeket, illetve a környékbeli villákat is csatlakoztatni lehet.

A terv szerint egyébként az elkövetkező másfél évben még vizsgálják az altalajkincseket – vizek, gázok – is, amelyek részletes elemzése nélkül a hatóságok nem adnak engedélyt a komplexum létrehozásához. A városvezetés zonális területrendezési tervet (PUZ) készíttetne a Szejkére vonatkozóan, amelyben elhatárolnák a történelmi örökséghez tartozó részeket és a turisztikai övezetet, illetve tisztázása szorul egyes villák tulajdonjoga is.

 

Forrás: http://uh.rohttps://szekelyhon.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...