Csak úgy, mint az elmúlt évben idén is törekedtünk arra, hogy kézzel fogható tudással gyarapítsuk a résztvevőket, ezért most is lehetőségük lesz meglátogatni sikeres mezőgazdasági vállalkozásokat.
A program első napján a résztvevők a Kárpát-medencei fiatal gazdálkodók perspektívái témában hallhatnak előadást. A folytatásban magyarországi és erdélyi előadók következnek, akik öko-bio témában osztanak meg érdekes történeteket. A délelőtti előadások után két bio gazdaság meglátogatása következik: egy bio méhészeté és egy bio pálinka főzdéé.
A konferencia második napján a fiatalok az öko-bio termékek emberi szervezetre való hatásáról, pályázati lehetőségekről valamint az öko-bio gazdálkodás nehézségeiről és fontos pontjairól hallhatnak előadásokat. A délutánt egy olyan termékbemutatóval kezdjük, amely keretében a konferencia résztvevői az udvarhelyszéki és gyergyószéki termelőkkel kötetlenül beszélgethetnek a termékeikről és tapasztalataikról.
A konferencia megszervezését a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány, a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.