csütörtök, 03 augusztus 2017

Beszámoló a Petőfi-hét első napjairól

A Székelyhon részletes cikket közölt a Petőfi emlékvacsoráról, összefoglalójukat olvashatjátok. Az első kistérségi duatlon és triatlon eredményeiről is beszámolunk.

Közös vacsorával indították a szervezők a Petőfi-hét eseményeit és a kistérségi napokat Székelykeresztúron. Hétfőn este, a költő halálának emléknapján utolsó feljegyzett vacsoráját idézték fel az esemény részvevői a Gyárfás-kúria udvarán. Azért gyűltek össze, hogy a helyi önkormányzat által szervezett közös vacsorán emlékezzenek meg Petőfi Sándor százhatvannyolc évvel ezelőtti, utolsónak vélt estéjéről.

A patinás épület udvarán több mint kétszázan, zömében helybéliek ültek asztalhoz, miután a főtéri szobornál a Polgári Fúvószenekar 1895 közreműködésével koszorúzással tisztelegtek a nemzeti hős emléke előtt.

Párhuzam a két vacsora között.

Sándor-Zsigmond Ibolya, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum munkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy az 1849. július 30-ai este eseményeit a Varga Zsigmond által Gyárfás Endre földbirtokosnak írt levélből ismerjük. Ugyanakkor Barabás Endre gazdasági szakíró 1904-ben összefoglalta az épület egykori bérlője fiának, ifjabb Varga Zsigmondnak a beszámolóját a Vasárnapi Újságban. Ebből olvasott fel Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere is.

A leírás szerint Bem tábornok kisebb csapattal érkezett Székelykeresztúrra idősebb Varga Zsigmondhoz, aki akkor az udvarházat bérelte. Petőfit bivalytejes és túrós puliszkára hívta meg, ezért a hétfői megemlékezésen is ezt szolgálták fel a jelenlévőknek. Az említett szövegrészletből azt is tudni, hogy Vargha Róza felkérésére Petőfi elmondta egyik versét, és később újabb kérésre háromstrófás költeményt írt emlékkönyvébe a vacsora kedélyes hangulatáról, valamint az bivalytejes és túrós puliszka ízletességéről. Ifjabb Varga Zsigmond szerint éjfélig mulattak, majd mindenki távozott.

Búcsúzáskor Petőfi megígérte, hogy ha a csata szerencsés kimenetelű lesz, még visszatér ide – tette hozzá Sándor-Zsigmond Ibolya. A házigazda fiának beszámolója szerint éjfél után Petőfi vélhetőleg a Szakál-féle vendéglőbe ment tovább mulatni a tisztekkel. Hagyományt teremtenek A hétfői ünnepségen a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai rövid verses összeállítással, valamint levélrészletek felolvasásával idézték fel Petőfi Sándor és Arany János barátságát, majd ifjabb Sípos Dezső és Kóré Mózes muzsikáltak. Sándor-Zsigmond Ibolya szerint a rendezvénnyel igyekeztek követni a legendás este leírását, éppen ezért tartották az eredetivel azonos időpontban, fogyasztottak túrós puliszkát és énekeltek közösen.

Szeretnék, ha ezzel hagyományt teremtenének, és a Petőfi-emlékhelyként számon tartott kisváros kuriózumává válna az esemény.

Első kistérségi duatlon és triatlon

A szikrázó napsütés sokak kedvét meghozta az I. Kistérségi duatlon és triatlon vetélkedőhöz, amely a vártnál jóval nagyobb sikerrel zárult a Rugonfalvi tavon. Öröm volt látni, ahogyan a versenyzők ügyeltek egymásra, bátorították a társakat és nem ellenfélként tekintettek a mellettük lévőkre. A tó átúszása, körbefutása és a kerékpározó szakasz teljesítése szinte kivétel nélkül minden benevezőnek sikerült, bár elkelt az energiát adó szőlőcukros, vizes palackos csomag. 40 felnőtt és 32 gyerek mutathatta meg tudását - gratulálunk a versenyzőknek!

Az I. Kistérségi duatlon és triatlon verseny dobogósai:

Duatlon:
I. hely: Csutak Barna
II. hely: Lőrentz Előd
III. hely: Ambrus Konrád

Triatlon:

Ifjúsági triatlon kategória:
I. hely: Kása Csaba
II. hely: Gagyi Ervin
III. hely: Gáspár Beáta

Staféta/váltó kategória:
I. hely: '72-esek, azaz Csutak Sándor és Gindella Levente
II. hely: Robi és Vasmacska csapat, azaz Derzsi Róbert és Dobos István
III. hely: Forró nyár csapata, azaz Elekes Károly és Szakács Albert

Felnőtt triatlon kategória:
I. hely: Elekes István
II. hely: László Csongor
III. hely: Sinka Zsolt

 

Folytatódik az emlékhét Keresztúron:

Csütörtökön délután négytől honismereti kerékpártúrára indulhatnak az érdeklődők a Szekler Teker Egyesület tagjaival. Hattól, a Petőfi-kupa labdarúgótorna döntője után a magyar labdarúgást népszerűsítő, sokak által kedvelt oldal, a TrollFoci szerkesztőivel lehet majd találkozni a műgyepes pályán. Este nyolctól Zsidó Ferenc Simogatórium című darabját mutatja be a Pódium Színtársulat a Művelődési Ház színpadán. Pénteken délelőtt kilenc órától zászlós felvonulás lesz a Millecentenáriumi emlékműnél, majd fél tíztől ünnepi önkormányzati ülést tartanak a Molnár István Múzeumban. Ugyanott nyitják meg fél tizenkettőkor Czire Alpár fotókiállítását. Délben kezdődik a népművészeti vásár a főtéren, de lesznek gyermekfoglalkozások is. Délután háromnegyed hattól ünnepi felvonulás indul a katolikus templomtól a főtérig, majd kulturális műsor lesz, este pedig koncertek. Szombaton főző- és borversenyt rendeznek, délután öttől pedig néptáncgálát tartanak a főtéren. Este nyolctól koncertek lesznek, majd a tűzijáték után szabadtéri diszkóval zárul a rendezvénysorozat.

 

Forrás: https://szekelyhon.roSzékelykeresztúr Város Polgármesteri Hivatala facebook oldala

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...