szerda, 02 augusztus 2017

Újabb medvekárok

Hat juhot pusztított el egy medve péntek óta Székelyudvarhely határában, két gazdaságban. A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője elmondta, ebben az évben  114 medvegarázdálkodásról kaptak bejelentést és a terménykárok mellett 55 szarvasmarhát és 151 juhot öltek meg a medvék, továbbá 55 méhkaptárt is tönkretettek.

A károsult gazdák szerint a környéken évek óta fel-felbukkan a több-bocsos anyamedve, ám eddig nem tett kárt az állatállományban. Két juhnak csak a maradványait, a harmadiknak még a nyomát sem találta meg Béla Mózes szombatfalvi juhász, akinek mintegy háromszáz egyedet számláló állományát dézsmálta meg egy medve péntek éjjel. Azt, hogy egy harmadik állata is hiányzik, csak azután vette észre, hogy rátalált a két elpusztult egyed maradványaira és megszámlálta az állományt. „Tavaly nem volt ilyen probléma, az állatok kint aludtak, mégsem történt baj” – fogalmazott Béla Mózes, hozzáfűzve, hogy a medve mindeddig csak a közeli silókukoricába ment be, és a gyümölcsfákat dézsmálta meg, de háziállatra nem támadt. Szomszédjával együtt úgy vélik, egy általuk már több éve gyakran látott bocsos anyamedve pusztította el állataikat.

Csak a szomszédig menekült Dombi Ferenc gazdasága mintegy száz méterre van a szombatfalvi juhászétól, az Ugron Gábor utcán át megközelíthető dombtetőn. A pénteki pusztítás után utóbbi éjszaka is éberen őrizte állatait, meg is jelent a medve vasárnap 23 óra körül. A férfi kutyáival elűzte a vadat, ám az csak a szomszédos telekig menekült. Ott a drótkerítésen átmászva jutott be Dombi kertjébe, ahol szabadon legelésztek a gazda juhai.

Két állatot megölt, és egy harmadikat is olyannyira megsebzett, hogy a tulajdonos kénytelen volt levágni.

Korábban mindkét gazda a tolvajoktól tartott inkább, hiszen mindkettejüktől loptak már, a medvével azonban eddig nem gyűlt meg a bajuk. Mostantól éjszakára be kell zárniuk állataikat, ami főként Béla Mózesnek jelent gondot, hiszen nagy az állománya. A kárt egyébként egyikük sem jelentette, mert – mint mondták – a korábbi lopások alkalmával sem kaptak kártérítést, hiába került meg a tolvaj.

Sokasodtak a károk annak dacára, hogy a gazdák egy része nem jelenti be veszteségeit, a múlt év hasonló időszakában mérthez képest közel harminc százalékkal nőtt a medvék által okozott károk száma. Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője elmondta, hétfőig 114 medvegarázdálkodásról kaptak bejelentést, miközben tavaly július végéig összesen 90 hasonló jellegű kárt jegyeztek fel hivatalosan. A terménykárok mellett idén 55 szarvasmarhát és 151 juhot öltek meg a medvék, továbbá 55 méhkaptárt is tönkretettek – tájékoztatott az ügynökség vezetője.

 

Forrás: https://szekelyhon.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...