Hol és mikor történt az incidens?
Az incidens délután 2-kor történt a Bonfini Étterem teraszán.
Mit kifogásolt a vendég?
A vendég ingerültté vált, mivel nem tudtam citrom karikákkal szolgálni az ásványvize mellé.
Milyen megoldást ajánlottál neki a problémájának a kezelésére? Úgy érzed, hogy mindent megtettél, amit a helyzet megkívánt?
Informáltam a vendéget, hogy a pozíciómból adódva, nem tudom megoldani a problémát, hangsúlyozván, hogy a pincér nem tehet arról, ha egy bizonyos termék nem áll a rendelkezésére vagy, ha elfogyott. Mivel láttam, hogy válaszomat nem tartotta kielégítőnek, azt tanácsoltam neki, hogy esetleg keressen fel egy másik székelykeresztúri éttermet, ahol kívánságait teljesíteni tudják.
Telefonos beszélgetésünk alapján kiderült, hogy a tettlegességig fajult a szóváltás. Mesélj, kérlek ennek körülményeiről.
A fent említett szóváltás enyhén szólva sem volt ínyére a vendégnek. Ezt követően idegesen felállt asztalától és megütött, miközben a ‘’Nem tudod kivel beszélsz?’’ kérdést ismételte el több alkalommal is. A válaszom erre a kérdésre nemleges volt.
Szereztél 8 napon túli sérüléseket?
Nem. Mindössze a szám hasadt el kissé és az orrom, illetve fogaim környékén érzek fájdalmat. Továbbá úgy érzem, hogy nyilvánosan megszégyenített, azáltal, hogy tettlegességhez folyamodott és szeretném az emberek tudtára adni, hogy az effajta viselkedés elfogadhatatlan.
Rendőrségi feljelentést tettél? Ők mit javasoltak a továbbiakban? Milyen ügymenetet vázoltak eléd?
Az incidens után azonnal visszatértem a bárhoz, ahonnan értesítettem a helyi rendőrséget, akik perceken belül a helyszínre érkeztek. A vendég eddigre már elhagyta az éttermet ugyan, de sikerült eljárást indítani ellene.
Mit tudnál javasolni a kollégáidnak a hasonló helyzetek elkerülése végett?
Azt tudnám javasolni kollégáimnak, hogy ezt a bizonyos személyt többé ne szolgálják ki és kerüljék a vele való szóváltást, mivel egyértelműen képtelen irányítani indulatait.
Tusă Adrian,
Egyetemi hallgató, a Bonfini Étterem munkatársa
Reméljük a közeljövőben nem fordul elő hasonló incidens, köszönjük az interjút Adriannak és mihamarabbi testi-lelki felépülést kívánunk neki!