hétfő, 24 július 2017

Tusványoson tüntetés miatt bántalmaztak egy erdélyi magyar nőt

Megrángatták az Orbánt kifütyülő nőt, mégem tesz feljelentést. 

 

 

Egy nő kétszer is befütyült Orbán beszéde közben, a körülötte levő "úriemberek" erre megcibálták, és leteperték a földre, és senki sem avatkozott közbe a védelmében. Végül egy biztonsági ember kíséretében elhagyta a helyszínt: a kezét hátracsavarva vezették el. Az Index úgy tudja, lövétei volt a tiltakozó.

Nem tesz feljelentést a Tusványoson történt atrocitás miatt az a fiatal erdélyi magyar nő, akit pénteken több férfi letepert és bántalmazott, amiért ki akarta fütyülni IOrbán Viktort. A hvg.hu kérdésére az aktivista, Ladó Andrea elmondta: az LMP által felajánlott jogsegélyt sem kívánja emiatt igénybe venni.

Mint kérdésünkre elmondta, bár a Facebookon előzőleg meghirdette, alapvetően egyedül tervezte ezt az akciót, pláne, hogy szinte senki nem jelezte vissza neki, hogy társulna hozzá. Nem lepte meg az agresszív reakció, érzékelte, hogy 2010 óta "kicserélődött a közönség" az Orbán látogatta rendezvényeken, sejtette, hogy ilyesmi várható. 

 

Forrás: transindex.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...