A Magyar Ízek Főzőverseny 2017. augusztus 5-én 08:30-kor kezdődik, a sátrak a Polgármesteri Hivatal előtti térre lesznek felállítva.
Mindig díjazzák a vidám, összetartó és kreatív csapatokat, valamint a legízletesebb ételeket elkészítőket. Most sem lesz másként, hiszen a déli eredményhirdetéskor értékes tárgy- és pénznyeremény várja azokat, akik megmérettetnék ínyencségeiket.
Nevezni lehet 2017. július 31-ig a hivatal titkárságán, vagy Burszán Veronikánál a 0769 609 878-as telefonszámon.
Szeretettel várnak mindenkit a versenyre, ahol a jó hangulatról az "50 Felettiek zenekar" gondoskodik
A kistérségi napok és a Petőfi hét nyitónapján, július 31-én megrendezésre kerül Petőfi halálának emléknapja. A Petőfi nap 19:30-kor veszi kezdetét a főtéri szobor megkoszorúzásával, ahol közreműködik a Polgári Fúvószenekar 1895. Ezt követően, 20 órától megemlékező műsort tartanak a Gyárfás kúriánál, ahol ünnepi beszédet mond Rafai Emil polgármester és Marosi Tünde, a székelykeresztúri református egyházközség segédlelkésze. Irodalmi műsort adnak elő a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai. Megzenésített Petőfi versekkel, dalokkal közreműmödik ifj. Sípos Dezső és zenekara illetve tárogtón játszik Dajka Mihály és Tódor Csaba. Zárásképpen közös étkezésre kerül sor, megidézve a költő 1849. július 30-án a Gyárfás kúriában elköltött és utolsónak vélt vacsoráját.
Forrás: voxfm.ro