péntek, 14 július 2017

Sikeresen lezajlott a II. ATA tábor

 Véget ért a II.ATA tábor, melyben 30 helyi gyermeknek szerveztek programokat egy egész héten át az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei. Török, francia és magyar fiatalok közreműködésével valósultak meg a színesebbnél színesebb programok. A tábor angol és magyar nyelven zajlott, fejlesztve a gyermekek idegen nyelvi készségeit. A tábor indulásáról itt írtunk.

A kezdeti ismerkedés és a kerettörténet megismerése után, minden nap más országba kalauzolták el a gyermekeket, kreatív foglalkozásokon keresztül tanulhattak más kultúrákról. Az alaptörténet szerint Kronosz, az idő ura felborította az idő normális rendjét, és az volt a gyerekek feladata, hogy minden nap a kirakós darabkáit összegyűjtve, az utolsó nap végére visszaállítsák azt a normális kerékvágásába, és kiszabadítsák Kronoszt az idő fogságából.

A második nap képzeletben Japánba utazhattak el, ezt követte Törökország, Egyiptom, majd az utolsó nap vissza „Kronokuszba”. A tábort végig kézműves foglalkozások, mint festés, rajzolás, újrahasznosított anyagokkal való játékok gyártása, hieroglifákkal való írás, csapatfeladatok, zenés-táncos játékok és megannyi színes program kísérte végig.

A fő tanulság, amit a hét folyamán megtanulhattak a gyerekek, az az, hogy az időt senki sem uralhatja, a saját idejüket ők osztják be, és törekedjenek arra, hogy minél hasznosabban tegyék ezt. Ezen felül tanulhattak angolul, idegen kultúrákkal ismerkedhettek meg és külföldi önkéntesekkel találkozhattak, ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy egyre nyitottabbak és elfogadóbbak legyenek a világra. Remélik, hogy jól érezték magukat a gyerekek, jövőre várják őket vissza a III. ATA táborba!

További képek találhatóak az egyesület facebook oldalán! :)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...