péntek, 07 július 2017

A református egyház jelentős számú új magyar óvodát épít Erdélyben

Hat megyében, tizennyolc településen, huszonhat helyszínen épít vagy újít fel óvodát, bölcsődét az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) jövő év végéig a magyar kormány által 2016 novemberében meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. A közösségi fejlesztéseket a hatósági „kekeckedések” nehezítik.

 

 

Az EREK a magyar állam által meghirdetett 17,2 milliárd forintos keretből 2,8 milliárd forintot kapott óvodafejlesztésre. A befektetések egy része zöldmezős beruházás, tehát új óvodák, bölcsődék is épülnek az összegből – nyilatkozta a Maszolnak Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa. Tájékoztatása szerint jelenleg 11 óvodát működtet az EREK, számukat 26-tal növelnék Erdély-szerte.

Ballai elmondta, a támogató kérése az volt, hogy ne a tömbmagyarságban, hanem a szórványban fejlesszenek. A tervek szerint Brassó, Fehér, Hunyad, Hargita, Kolozs és Maros megyében újítanak fel vagy építenek óvodát, és a magyar többségű régiókban a szórványtelepülésekre összpontosítanak: Hargita megyében Balánbánya, Maros megyében Segesvár és Szászrégen vidékére. Kolozsváron és Marosvásárhelyen is több új bölcsőde, óvoda épülne, de ezek helyszíneiről még tárgyalások folynak – részletezte a gazdasági tanácsos.

Ballai hangsúlyozta: a helyszínének kiválasztásakor elsősorban a helyi magyar közösség igényeit tartották szem előtt. „Főként ott fektetünk be, ahol jelenleg nem működik magyar bölcsődei vagy óvodai csoport, vagy ha igen, akkor mostohák a körülmények az intézményekben” – magyarázta. Így többek között zöldmezős beruházást terveznek Aranyosgyéresen, Balánbányán, Backamadarason, Bánnfyhunyadon és Tordán is.

Több beruházás esetében helyi egyházközségek ajánlanak fel telkeket vagy épületeket a célra. „Célunk nem az egyházkerület ingatlanállományának gyarapítása, hanem – a támogató szándéka szerint – a közösségek erősítése, ezért a megépítendő vagy felújítandó épületek minden esetben a helyi egyházközségek tulajdonába mennek át” – mondta Ballai Zoltán.

Forrás: http://www.maszol.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...