A felolvasás ötlete Lőrinczi Edit könyvtáros fejéből pattant ki, azzal a céllal, hogy a gyerekeket közelebb hozzák az olvasott mese, és így a fantázia világához. "Manapság egyre kevesebbet olvasnak a szülők a gyerekeknek" - mesélte Edit néni, ezt a hagyományt szeretné kicsit feleleveníteni. Az iskolából jövet ebben a félórában a szülők akár a könyvtárban is hagyhatják gyermeküket, s elvégezhetik a bevásárlást illetve egyéb teendőiket. Jó hír azoknak, akik esetleg ezen a héten nem tudják elvinni gyermeküket a felolvasásra, hiszen nem csak a Születés Hete alatt, hanem az után is szeretettel várják a mesét hallgatni vágyó kicsiket.