Mikor kezdett el érdekelni az éneklés, és hogyan fordult ez komolyabbra?

Mint a legtöbb kislány, gyerekként én is arról álmodoztam, hogy balerina leszek vagy híres énekesnő. Nagymamámnál esténként én voltam a “sztárfellépő”. Harisnyát húztam a fejemre, a kezembe ceruzát vettem, és olyan szenvedélyesen énekeltem, mintha egy szappanopera forgatókönyvéből bújtam volna elő. Nagyon élveztem.
Később már csak a fürdőszobai csempéknek tartottam koncerteket, vagy a falak füleinek, mikor senki nem volt otthon. Aztán rájöttem, hogy gyáva vagyok megmutatni magam, és ezen mindenképpen változtatni szerettem volna. Ekkor jött be a képbe az év eleji Jótékonysági Koncert, amire rengeteget készültem, és ezáltal kerültem szorosabb kapcsolatba az énekléssel.

Hogyan készülsz a döntőre?

Minden nap próbálok egy kis időt szakítani arra, hogy fejlesszem a hangom – most még autodidakta módon, de a közeljövőben szeretnék énektanárhoz is járni.

Milyen számmal fogsz a zsűri elé állni?

Még nem tudom, hogy milyen dalokat viszek a döntőre (ugyanis ide már kettővel kell készülnünk), de valami olyat szeretnék, ami kicsit a komfortzónámon kívül esik.

Van kabalád, amit mindig viszel magaddal?

A nővérem az én kabalám. Nagyon sokat jelentett nekem, hogy ott lehetett velem a középdöntőn. Rengeteg erőt és támogatást kapok tőle.

Tervezel jelentkezni másik tehetségkutatóba is, ha a Hanghullámnak vége?

Más tehetségkutatóra nem készülök. Időközben rájöttem, hogy a tehetségkutatók világa nem az én világom. A sikert a közönségben szeretném megélni és a magam kis világában, nem pedig díjakban és kézzelfogható dolgokban.

Hogyan képzeled el magad 5 év múlva?

Nem szeretem magam elképzelni a jövőben. Én csak úgy lógok az űrben, és közben hintáztatom magam.