csütörtök, 13 április 2017

Teltházzal köszöntötték a tavaszt

Kicsinek bizonyult a Székelykeresztúri Művelődési Ház, ugyanis minden hely elkelt, a pótszékek is megteltek, és álló hely se nagyon maradt. A Pipacsok Néptáncegyüttes és László Csaba szervezésében megvalósuló Tavaszköszöntő előadás több meglepetést is tartogatott a nézőknek, mivel nem csak környékbeli, hanem a Föld egészen távoli pontjáról is érkeztek fellépők. 

 

Az este folyamán a Szászcsávási zenekar biztosította a talpalávaló muzsikát, valamint a fiatalokból álló Lelkes zenekar is megcsillogtatta tudását. A Cickom énekegyüttes is fellépet, és csodás népdalokkal töltötték meg a művelődési házat. A Pipacsok néptáncegyüttes mellett, nem mindennapi helyekről is érkeztek fellépők; Uruguayból, Argentínából és Brazíliából. Kerekes Miklós - aki szintén a dél-amerikai fellépők közül való - elmondta, hogy Az I. és II. világháborút követő időszakban költöztek őseik Dél-Amerika országaiba, és azóta őrzik hagyományaikat, táncukat, kultúrájukat, és igyekeznek 2-3 évente visszalátogatni ide, a Kárpát-medencébe.

A produkciók után a közönség álló tapssal köszönte meg a fellépőknek a teljesítményüket, a belé fektetett idejüket, és a nem mindennapi fellépésüket.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...