Felirata tükrözi készíttetőit, létrejöttének évét és az évszázadoknak szóló üzenetét. A korábbi nagyharang, amelyet Juhász Antal plébános áldott meg 1970-ben, helyrehozhatatlanul meghibásodott. Ennek okát majd a leszerelés és az udvarhelyi elemzés után tudják megállapítani – mondta el kérdésünkre Lázár Imre öntödeigazgató.
A harangcsere érdekében gyűjtést indítottak Keresztúron, a fiatalok még jótékonysági koncertet is tartottak, nem hiába – az egyházközség tagjai és adományozók is szívükön viselték az ügyet, így a hét folyamán befejeződik a harangkészítés.
Hétfőn a palást belső felületét tisztították az öntőműhelyben, hátravan még a felső részen elhelyezkedő felfogatógomb fémforgácsolással történő kialakítása, majd belehelyezik a harang nyelvét. Cizellálás, patinázás után útra kelhet Székelykeresztúrra.
Vasárnap a délelőtt tizenegy órakor kezdődő szentmisén Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye püspöke kér áldást az új nagyharangra.
Forrás: szekelyhon.ro
Fotó: Barabás Ákos