péntek, 17 február 2017

Sportolj, ne posztolj! Ifjúsági csereprogram a Madarasi Hargitán

Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület “Do Sports, Not Posts!” címmel szervez nemzetközi ifjúsági csereprogramot február 17 és 23 között, a Madarasi Hargitán. A programon 4 ország fiataljai vesznek részt Romániából, Spanyolországból, Horvátországból és Szlovákiából, összesen 30-an.

A program két részből áll, az elsőre 2016 Augusztusában Eforie Sud-on került sor, amelyen bemutatásra kerültek a résztvevő országok tavaszi és nyári sportjai, a második rész 2017 Februárjában folyik a Madarasi Hargitán, amely főként a téli sportok bemutatására hivatott (kinti és benti tevékenységek által is). Az évszakok mozgásformái variáltak, mivel a résztvevő országok Európa más-más részében helyezkednek el (Dél-Kelet, Közép, Dél-Nyugat, Kelet) ezért más az időjárás, mások a történelmi behatások és a földrajzi tényezők.

Mindkét szakasz célja az, hogy meghatározza a rendszeres mozgás pozitív hatásait és a túlzott Internet, illetve digitális eszközök használatának negatív tényezőit, motiválja a résztvevőket a mozgásra, a fizikai és mentális egészségük fenntartására.

Az első csereprogram 30 fiatal részvételével folyt le (21-30 év közöttiek), a második szintén 30 másik fiatal résztvevőt vont be (14 és 18 év közöttiek). Ezáltal a program alatt tárgyalt problémák két korosztály szemszögéből is tárgyalhatók. Mindkét programban legkevesebb 10 olyan fiatal vesz részt aki hallás problémával rendelkezik, vagy teljesen siket. Ezeknek a fiataloknak az integrálódását tolmácsok közreműködésével segítik, minden országból. Ebben az összefüggésben a sportot arra használják, hogy kapcsolatot hozzanak létre siket és nem siket fiatalok között, kommunikációjukat szintén segítik a napi 30 perces jelbeszéd gyorstalpaló órák.

Mindkét mobilitás folyamán tudatosan folyik egy kampány a mozgás fontosságáról, amely szórólapok osztását, poszterek és bannerek használatát, flashmobokat és járókelőkkel való beszélgetést foglal magába. Az Eforie Sud-on folyt kampány célközönsége az tengerparton nyaralók, míg a Madarasi Hargitán a téli sportot kedvelő turisták.

A tematikus tevékenységek mellett az ifjúsági csereprogram különböző kulturális programokat is magába foglal, ezáltal lehetőséget nyújt a fiataloknak arra is, hogy megismerjenek más kultúrákat, nemzeti és nemzetközi estek keretein belül. Bemutatják országaikat és szokásaikat, kulturális értékeiket.

Az egyesület célja ezáltal a tevékenység által az, hogy felhívja a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára és a túlzott technika használatának negatív hatásaira.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...