szerda, 25 január 2017

Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat

Az Írók Szakszervezete, az Írók Alapítványa, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata pályázati felhívása a 40. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatra, illetve a ehhez kapcsolódó irodalmi táborra.

A pályázat részletei

Pályázni vers-, próza és tanulmány kategóriában lehet. Várják minden 14-18 év közötti középiskolás diák magyar nyelven írt műveit.

Egy-egy pályázat maximális terjedelme műfajonként 15 kéziratoldal lehet, írógéppel, számítógéppel írva, de ebben a terjedelemben kézzel írt, jól olvasható írásokat is elfogadnak.

Az 50 legjobb pályázat szerzőinek 2017. április 2-ig elküldik a meghívást az idei sárvári irodalmi táborba, ahol a műhelymunka során a neves írókból, költőkből álló zsűri tagjai értékelik a pályaműveket, és sor kerül a díjkiosztó ünnepségre is.

A beérkezett írások visszaküldését nem vállalják.

A sárvári irodalmi táborban csak a meghívottak részvételét tudják biztosítani, számukra a rendezvény díjmentes. Szükség esetén útiköltség térítést fizetnek.

A pályázat benyújtása

  • E-mailben, csatolt mellékletként (word-dokumentum vagy pdf fileformátumban), az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Kérik, hogy az e-mail tartalmazza a pályázó nevét, címét, esetleg telefonszámát, valamint iskolájának nevét, címét és e-mail címét is. Fontos: ha valaki két kategóriában pályázik, két külön e-mail-mellékletben küldje el írásait (külön mellékletben a verseket, és külön pl. a prózákat. A melléklet elnevezése ennek megfelelő legyen: pl. „XY versei”. Ne legyen minden vers vagy novella külön file! Kérik, hogy egy mellékleten belül is minden írás fölött szerepeljen az író neve!)
  • Postai úton, egy példányban. A borítékra a feladó kívülről írja rá, hogy melyik kategóriában pályázik (így: „verspályázat”, „prózapályázat” stb.). Aki két kategóriában indul, kérjük, hogy két külön borítékban küldje írásait. A postán érkező pályázat belső címoldalán kérik feltüntetni a pályázó nevét, címét, e-mail címét, telefonszámát is, és iskolája nevét, címét, e-mail címét, telefonszámát. A postán érkező pályázatokat a következő címre várják: Írók Alapítványa, 1097 Budapest, Lónyay u. 43. fsz. 1.

Határidő: 2017. február 27.

További információ

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...