kedd, 10 január 2017

Ismét érettségi felkészítőt tart a MÜTF

Immár ötödik alkalommal indít ingyenes érettségi felkészítőt román nyelvből és matematikából a MÜTF Oktatási Központ, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI). Terjeszkedett is a projekt.

Összesen harminchét csoportot indítanak Erdély-szerte, ami azt jelenti, hogy közel nyolcszáz diáknak tudnak segíteni az érettségire való felkészülésben – tudatta hétfői sajtótájékoztatóján Szász Jenő, az NSKI elnöke. A program célja, hogy minél több magyar fiatalnak legyen sikeres az érettségije, ne törjön derékba az életük már 18–19 évesen. Ezzel az ifjúság itthon maradását is támogatják. A képzéseket Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóalfaluban, Maroshévizen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton, Szovátán és Nagyszalontán szervezik meg.

Már lehet jelentkezni!
Göthér Orsolya, a projekt koordinátora elmondta, az érdeklődők január 20-áig a www.egyetem.ro honlapon regisztrálhatnak a programba. Túljelentkezés esetén – ahogyan ez az előző években is történt – január 23-án és 24-én szintfelmérő vizsgákat tartanak, és ezek eredményei alapján döntik el, hogy kit vesznek fel. Az NSKI 25 millió forinttal támogatja a projektet, de a későbbiekben szeretnének romániai forrásokat is bevonni.

A román nyelv és irodalomból, valamint matematikából indított felkészítők nem helyettesítik, csupán kiegészítik az otthoni tanulást – hangsúlyozta Ilyés Ferenc, a MÜTF igazgatója. Rámutatott, tapasztalataik szerint sok diáknak főleg bátorításra van szüksége, ezért erre is figyelni fognak.

A szervezők különösen fontosnak tartják a hátrányos helyzetű, közepes képességű tanulók, illetve a szakközépiskolákba járó diákok segítését, de célcsoportjukba tartozik bárki, aki idén érettségizne.

A képzések kutatásként is szolgálnak az oktatási rendszer hiányosságairól szóló felméréshez, az ebből készült összeállítást továbbítják majd az illetékeseknek. Szász Jenő ugyanakkor a szakoktatás fontosságát hangsúlyozta, ezért az idén jelentkező diákokat erről fogják megkérdezni.

 

 

Forrás: szekelyhon.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...