péntek, 25 november 2016

A láthatatlan apuka

Szívmelengető és tanulságos színműt hoztak városunkba a Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület színészei csütörtökön.

A darab egy sok családot érintő problémával foglalkozik. Gyakori, hogy egy kisgyereknek valamilyen okból kifolyólag csonka családban, anyuka vagy apuka nélkül kell felnőnie. E téma köré épült a társulat előadása is. Bár a kérdéskör elég komoly, mégis játékos, és humoros darabot láthattak a gyerekek. Összeállításában drámapedagógusok és külsős szakértők segítettek. Habár főként kicsiknek szóló előadásról van szó, mégis minden korosztálynak élvezhető.

A gyerekek láthatóan nagyon élvezték a színjátékot, már az elejétől kezdve nagyokan nevettek, egy-egy vicces jelenten, időnként beleszóltak, ami a színészeket láthatóan egyáltalán nem zavarta, sőt örültek, hogy a gyerekeknek tetszik. Viszont a kicsit drámaibb pillanatokat, feszült figyelemmel kísérték.

A társulat egy hetet töltött Erdélyben, és több településen is előadták a darabot, és mindenhol hasonlóan nagy sikere volt a gyerekek körében. Remélik, jövőre is el tudnak majd jönni egy hasonlóan színvonalas előadással.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...