péntek, 21 október 2016

Humorista est volt Székelykeresztúron

Október 20-án, csütörtökön városunkba látogatott Felméri Péter és a Szomszédnéni Produkciós Iroda, hogy egy fergeteges produkcióval szórakoztassák közönségüket.

Idén már 4. alkalommal indultak Erdély-turnéra, ami most a „Nemdisznóláb” címet kapta. 2013-ban kezdték a körutazásos nevettetéseket, és azóta is töretlen sikerrel szervezik meg a tirnékat újra és újra. Ilyenkor végig járják a környék városait, és nap mint nap új helyen lépnek fel, így jutottak el hozzánk, a székelykeresztúri művelődési házba.

Az este fergeteges hangulatban telt, mindenhonnan hullottak a poénok. A humoristák többször is kérték a közönség segítségét, például az „Igazságtalan játék”-hoz volt szükség két önként jelentkezőre a nézők soraiból, így igazán interaktívvá vált a produkció. A vegyes korosztályú hallgatóság sem riasztotta el őket attól, hogy olyan témákból csináljanak poént, mint a high-tech kultúra, a Pokemon Go, vagy éppen a szexualitás. Még ha talán bolondos módon, de a poénok mellett egy nagyon fontos dolgot csempésztek bele az előadásukba, mégpedig a Heimlich-féle műfogást tanították meg a közönségnek, amelyet fulladó személy láttán tudunk alkalmazni.

 A turné itt nem ért véget, október 21-én Sepsiszentgyörgyön, 22-én pedig Kovásznán és Kézdivásárhelyen folytatódik.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...