péntek, 21 október 2016

Adományozzunk a románandrásfalvi iskolának!

Segítséget kér a románandrásfalvi iskola, mivel négy faluban levő iskola – Kissolymos, Nagysolymos, Hidegkút és Románandrásfalva – küszködik bútorzat hiányával.

 

 

Amint Kardos Ibolya igazgató beszámolt, nagyon régi, több tíz éves bútoraik vannak, és abból is kevés, nincs amiben tartsák a felszereléseiket. Szükségük van szekrényekre, polcokra, padokra, székekre, ezért szívesen fogadják olyan intézmények régi bútorzatait, ahol ezeket újakra, modernekre cserélik. Így kaptak már segítséget például a környező iskoláktól: székeket a székelykeresztúri Petőfi Sándor iskolától, vagy székeket és padokat a Zeyk Domokos Iskolaközponttól, amiért köszönetüket fejezik ki, viszont ennél többre van szükségük.
Hargita Megye Tanácsa segítséget kíván nyújtani az iskoláknak, és felkéri alintézményeit, a megye polgármesteri hivatalait, cégeket, hogyha tehetik, adományaikkal segítsék a Románandrásfalva községi iskolákat. Hogy segíteni tudjunk, felajánlásaikat, kérjük, juttassák el Csíki Annának a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...