péntek, 14 október 2016

Önkéntesek a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban

Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei segédkeznek a Berde Mózes Unitárius Gimnázium tanárainak munkájában. Az újonnan érkezett spanyol-, lett- és magyarországi önkéntesek az angol tanulásban támogatják a diákokat két hétig.

 

 

 

Az órák leginkább non-formális úton zajlanak, ami azt jelenti, hogy a gyerekek tanulás közben pozitív tapasztalatokat és sikerélményeket szereznek. Ez az alsóbb tagozatban játékos feladatokkal és zene segítségével valósul meg. Emellett a fiatalok igyekeznek különféle módszerekkel felkelteni a gyerekek érdeklődését és fenntartani azt.

A felső tagozatos diákok interaktív feladatokat oldanak meg, miközben a tananyagot is átismétlik és interkulturális környezetben gyakorolják az angol nyelvet. Természetesen a filmezés és zenehallgatás sem maradhatott el, ezzel is érdekesebbé téve az órákat a tinédzserek számára, akiknek a figyelmét a rugalmas tanítás szintén lekötötte.

A két hetes program hamarosan befejeződik, de máris biztos, hogy mind a gyerekek, mind az önkéntesek rengeteg élménnyel gazdagabbak, valamint az sem kétséges, hogy ezek a tanórák hozzájárulnak az iskolások tudásanyagának bővüléséhez és fejlődéséhez.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...