A hargitai csapatban ugyanis pályára lépett Klein László, a még ma is aktív, 155-szörös román válogatott futsalkapus. Ráadásul nem a mezőnyben, hanem a háló előtt játszott. Azaz a megyei szövetség kapuját lényegében nem lehetett bevenni. Mondjuk ez Rafai Emilnek, Szekélykeresztúr polgármesterének azért sikerült.
Miközben a magyarországi újságírók sorra vesztették el meccseiket, még a rendező Pest megyei MLSZ-től is kikapva, a többiek között ádáz harc dúlt a torna második helyet jelentő döntőért. Végül Hargita megye és a székelykeresztúriak játszották a finálét, amelyet Klein kapusnak köszönhetően Hargita nyert meg. A tornát a magyar Himnusszal kezdték és a székely himnusszal zárták, amelyet a csapatok együtt énekeltek el.
Benkő Tamás, aki a rendezők között lépett a parkettre, arról beszélt a Postnak (helyi online újság-szerk), hogy Dunakeszi Székelykeresztúr testvérvárosa, és Pest Megyei Labdarúgó-szövetségnek is van együttműködés szerződése a Hargita megyei futsalosokkal, ez különösen az utánpótlás területén jelentkezik majd a közeljövőben. (dunakeszipost.hu)