Az Új Ezredév Alapítvány biztatására 2008-ban elkezdődött a bögözi templom komplex restaurálása. Az alapítvány finanszírozta az előkészítő tanulmányokat, a művezetőt és a festett kazetták felújítását.
Az elmúlt hat hónapban, a mennyezet feljavítását a helyszínen végezték, mert valamikor úgy rögzítették a kazettákat, hogy szinte lehetetlen lett volna eltávolítani a helyéről. Első lépésként a szakemberek a fát lekezelték a kórokozók ellen, majd a repedéseket tömték be és portalanítottak. Ezek után a már meglévő festékréteget rögzítették és a kontúrokat erősítették meg, végezetül pedig egy védőréteggel vonták be a kazettákat
Most szeptember 16-17-én lesz a könyvbemutatóval („Civil Műemlékvédelmi Kézikönyv 2015”) egybekötött átadó ünnepsége az építménynek, ahol lezárják a féléves munkafolyamatokat.
Ünnepi beszédet mond:
Sergiu Nistor, a Román Elnöki Hivatal főtanácsadója
Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete
Szentkirályi Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia restaurátora
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Kelemen Hunor RMDSZ elnök
A találkozó első napján a szakemberek bejárják a helyszínt és megvitatják a felújítás következő lépéseit. Szombaton, szeptember 17-én 10 órától a bögözi templomban veszi kezdetét az ünnepség, amelyet Pitó Zsolt Bögözben szolgáló lelkipásztor nyit meg.
A restaurálási program eredményeiről és a még hátralévő feladatokról Benczédi Sándor műemlékszakértő, a program tervfőnöke számol be, a bögözi műemléktemplom festett faberendezésének munkálatairól pedig Mihály Ferenc, farestaurátor fog beszélni.