péntek, 02 szeptember 2016

Összmagyar nyári tábor Székelyszentléleken

„Hungarikumok-közösség és értékteremtés” című nyári egyetemi tábor zajlik 2016. augusztus 29–szeptember 3. között Székelyszentléleken, ahova a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek résztvevők.

Korondi fazekasműhely látogatása Korondi fazekasműhely látogatása

Novák Zsuzsanna, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány jelenlegi és egyben leköszönő titkára elmondta, hogy az alapítvány 2000-ben jött létre azzal a céllal, hogy a magyar-magyar kapcsolattartást, a Kárpát-medencében élő magyar nyelvet beszélő fiataloknak a kulturális, oktatási és tudományos téren történő összefogását szolgálja. Első időszakban az alapítvány főként ifjúsági találkozókat szervezett, mindig egy elcsatolt régióban gyűltek össze a fiatalok nyaranta, a magyarságról beszélgettek és a kisebbségi problémákról hallgattak előadásokat.

2010-től kezdve tematikus programokat is szerveztek, az első a magyar ipari és technológiai forradalom volt, ami 6 évet ölelt át, 5 kiadvány is készült ugyanezzel a címmel a fiatalok írásaiból, főként történelmi visszatekintést tartalmazó dolgozatok: az ipari forradalom saját régiójukban élő alkotójáról vagy ipari műemlékéről, épületéről, művészeti emlékéről.

Az évek során jártak többek között Kovácspatakon (Felvidék), Nagyváradon (Erdély-Partium), Lendván (Muravidék). Az utóbbi volt a legnagyobb rendezvényük, mert a Millenniumra, a lendvai születésű Zala György szobrászra emlékeztek. (Millenniumi szoborcsoport szobrászainak egyike, Hősök tere, Budapest).

Amikor kisebb volt a büdzsé, akkor Budapesten volt a találkozó, de a tavalyi évben sikerült összegyűlniük a vajdasági Palicson, amit az ECO Friends and ECO Kids környezetvédelmi egyesülettel együtt szerveztek meg, ahol eljutottak a fiatalok a Vaskapu erőműig is.

Az idei nyári egyetem már egy új témakör köré csoportosult: a Hungarikumok és Székely termékek felé. Az idei nyári egyetemnek a plusz desszertjeként felajánlották a fiataloknak, hogy elmennek Csángóföldre is. A program többek között tartalmaz előadásokat és műhelybeszélgetéseket (Mit tekintünk hungarikumoknak?), pálinkafőző, sör- és sajtgyár-látogatást, parajdi sóbányalátogatást, vetélkedőket (városi quiz), régi mesterségek bemutatását (taplómegmunkálást) Udvarhelyszéken és környékén.

A részletes program, illetve további információ a szervezetről itt található: http://www.mfhnalap.org/start.php

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...