Az ünnepségen átadták a Hargita megyéért-díjat, amelyet 2016-ben báró Lipthay Antal érdemelt ki azzal, hogy a gyergyószárhegyi Lázár-kastély többségi tulajdonjogát a Dévai Szent Ferenc Alapítványra ruházta át. A díj aranygyűrűből, oklevélből, pénzjutalomból áll.
A déli 12 órától tartott ünnepségen a megyében dolgozó polgármesterek, megyei tanácsosok, politikusok és intézményvezetők voltak jelen és jelképesen adóztak a Lázár grófok családjából való egyenes ági leszármazott felé, hiszen fontos lépést tett a kulturális élet megmentéséért, valamint a turizmus fejlesztéséért azzal, hogy a kastély müködtetését a Böjte Csaba által vezetett alapítványra bízta.
Rácz István megyei tanácsos szerint: „A várkastély és az alkotótábor is érték a szárhegyiek számára, de remélem, hogy ezután is sikerül a megyei tanács segítségével Bethlen Gábor vagy Kájoni János nyomdokaiba lépni, akik sokat tettek Szárhegy felemeléséért.”
Borboly Csaba megyeelnök így méltatta báró Lipthay Antalt: "Jó ember! Megyénkre, Székelyföldre gondolt akkor is, amikor ősei jogos tulajdonát a Szent Ferenc Alapítványon keresztül nekünk hagyta. Nőjjünk fel ezen szintre, hogy önös és önző érdekek helyett a kastélyt nyissuk meg!"