szerda, 10 augusztus 2016

VII. Apáczai-díj

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége által alapított Tudományos Tanács célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése, ösztönzése.

Nyilvántartja mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, lehetőségei függvényében népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács további célja méltó emléket állítani Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozta a róla elnevezett díjat, és kétévenként odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú lapban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzőinek.

A Tudományos Tanács 2016-ban is kiírja pályázatát az Apáczai-díj elnyerésére.

A pályázaton azok a pedagógusok vehetnek részt, akik a közoktatásban dolgoznak, vagy onnan mentek nyugdíjba, és az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végeznek. A kétévenként kiírt pályázatra az előző díjkiosztó – 2014. október – után megjelent tudományos munkákkal (könyvvel, folyóiratban megjelentetett tanulmánnyal vagy a világhálón közzétett tudományos munkákkal lehet – ez utóbbi esetben elég feltüntetni a forrás linkjét) lehet jelentkezni a természettudományok, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről.
Munkafüzetekkel, szöveggyűjteményekkel, doktori értekezésekkel is részt lehet venni a pályázaton, de ezek nem kerülnek díjazásra, a szerzőket elismerő oklevéllel jutalmazzák. Elismeréssel fogadják az iskola- és településmonográfiákat, önéletrajzi írásokat is.
A Tudományos Tanács idén is kategóriánként legalább egy-egy díjat oszt ki, de el is tekinthet a díj odaítélésétől, amennyiben arra érdemes pályamunkát nem nyújtanak be.

Az Apáczai-díj kisplasztikából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból áll.

Pályázni egyénileg vagy csoportosan lehet. Ez utóbbi esetben a kisplasztikát, az oklevelet és a pénzjutalmat a csoport kapja. Azok a szerzők is pályázhatnak, akik már korábban is küldtek be pályamunkákat az Apáczai-díj elnyerésére. Azok a pedagógusok, akik már részesültek Apáczai-díjban, elnyerhetik a díj ezüst, arany vagy gyémánt fokozatát.
A pályázat kötelező mellékletét képezi a hiánytalanul kitöltött pályázati űrlap, a pályamunka egy példánya (nyomtatott vagy elektronikus, pdf formában vagy online megjelentetett tudományos munka elérhetősége, linkje), a benyújtott tudományos munka részletes, de nem több mint kétoldalas ismertetése, valamint a pályázó szakmai önéletrajza. A pályamunka elektronikus, pdf változatát az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre, az online megjelentetett pályamunka linkjét a pályázati űrlapon kell feltüntetni. A nyomtatott formátumban beküldött pályamunkákat a Tudományos Tanács megőrzésre az RMPSZ-könyvtárban helyezi el. Az Apáczai-díj pályázati felhívása és űrlapja letölthető a szövetség honlapjáról, a www.rmpsz.ro oldalról.
A beérkezett pályamunkák elbírálásáról a Tudományos Tanács gondoskodik, és a döntésről a pályázati űrlapon megadott elérhetőségen értesíti a pályázót.
Az Apáczai-díj ünnepélyes díjkiosztását 2016. október 15-én, szombaton tartják a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. szeptember 1.

A pályamunka beadható személyesen az RMPSZ csíkszeredai székhelyén, benyújtható az illető megye RMPSZ-elnökének, vagy eljuttatható postai úton az alábbi címre: Hargita megye/Jud. Harghita, 530210 Csíkszereda/Miercurea-Ciuc, Petőfi Sándor u. 4. sz. A csomagoláson tüntessék fel az Apáczai-díj pályázatára feliratot. A postai küldemények esetén a feladás legkésőbbi időpontja: 2016. augusztus 26.

A pályázati űrlap és a bővebb kiírás megtalálható itt: http://rmpsz.ro/hu/h/39/apaczai-dij

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...