kedd, 19 július 2016

Sok kaland várta a nyári táborozókat

Véget ért az Erdélyi Ifjúsági Egyesület nyári foglalkoztató tábora.

A kisiskolások a vártnál nagyobb számban vettek részt a programokon, de a szervezőknek a megemelkedett létszám sem okozott gondot.
Reggel 9 órakor volt a gyülekező az ATA székhzban, itt a gyerekek aktív feladatokat oldottak meg, hogy a nyári vakációban későn kelők kissé felébredjenek, majd mindenki elmesélhette, hogy telt az éjszaka, mi történt vele az előző nap óta. A cserfesebbektől tudni lehetett, hogy fárasztó, de szép feladat nagytestvérnek lenni, vagy alig várták, hogy szülinapi buliba mehessenek.
Az apró örömök megbeszélése után tematikus feladatok vártak rájuk, napról napra máshová kalauzolták el őket az önkéntesek, és természetesen Gagyi Réka, programkoordinátor, a tábor szervezője.

Hétfőn a gyógynövények világával ismerkedhettek meg a tábor résztvevői, kedden újrahasznosító foglalkozás volt, ahol szebbnél szebb állatok készültek kupakok segítségével. Szerdán különböző kultúrákkal találkoztak a tábor résztvevői: finn, máltai, litván és spanyol táncokat, szokásokat sajátíthattak el. Kétféle sütit is gyúrtak, formáztak, ízesítettek a gyerekek, de a sütő ördöge megtréfálta őket, ami pedig megmaradt a finomságokból, azt a fiúk udariasságból átadták a lányoknak. (Vagy erről inkább külön-külön kérdezzük meg a két nemet.)
Csütörtökön a mesék birodalmába repülhettek, és létrehozták saját meséjüket, amiben sok-sok kígyó, egy medvebőr, és egy csodálatos erdei tisztás is szerepelt.
A pénteki nap volt a legizgalmasabb számukra, amikor az Asztronómia klub felszereléseivel, a naprendszerrel találkoztak a táborozók, de még egy űrhajóra is kaptak beszállókártyát. Sokan aggódtak, hogy a szüleik tudta nélkül egy másik bolygóra kerülhetnek, mások a magasságtól féltek, ezért inkább itt maradtunk Keresztúron, de megbeszéltük, hogy jövőre ugyanitt találkozunk. Vagy nem is kell jövőre, hiszen havonta egyszer Filmklub van, vagy a szeptembertől kezdődő - önkéntesek, és az Erdélyi Ifjúsági Egyesület tagjai által szervezett - programokon bárki számára nyitott a részvétel.

Hogy milyen volt az I. nyári foglalkoztató tábor? Arról meséljenek a résztvevők, vagy a képek, amiket itt lehet megtekinteni: https://www.facebook.com/ata.ong/photos/?tab=album&album_id=549862625204022

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...