Kománfalván születtem, Bákó megyében. Középiskolába szülővárosomban jártam, aztán 1996-ban befejeztem a campinai a Vasile Lascar katonai rendőrségi iskolát. 2007-ben elvégeztem a jogi egyetemet és a európai jogi mesterit a szebeni Lucian Blaga Egyetemen.
20 éve dolgozom az igazságszolgáltatásban; olyan személy vagyok, aki hisz az igazságban, és a törvényt elfogulatlanul alkalmazza. Azon igyekszem, hogy modell-állampolgár legyek, tövénytisztelő, becsületes, tisztességes, igazságos, aki a jog tiszteletben tartásával büszkén viselheti a mellényét.
Mint kollégáim is, mindig meghallgatom a polgárok véleményét, sóhajait. Törekszem rá, hogy ezekre segítséget nyújtsak, igazat tegyek úgy, hogy érezzék: bármilyen problémára van törvényes megoldás. Úgy vélem, hogy a lakosok betartják a törvényeket, a közrendi szabályokat, szeretik a békességet. A székelykeresztúriak és a szomszédos községek polgárai csak harmóniában és biztonságban találhatják meg a békességet, ami a léleknek és az otthonnak szükséges. Mi, rendőrségi alkalmazottak teljes mértékben azt szeretnénk, hogy ezt a nyugalmat a nap minden órájában biztosítani tudjuk, függetlenül a felmerülő helyzetektől.
Mivel már sok év óta rendőrként tevékenykedem, ismerem a megye összes települését, így Székelykeresztúrt is. Azt tudom mondani, hogy ez az egyik olyan hely, ahol mindig jól éreztem magam, és ez az, amiért szeretnék segíteni az itteni családias közösség jóléte, kényelme és harmóniája érdekében.
A célkitűzéseimre, változtatásra irányuló kérdésekre azt hiszem, kettő az egyben kell válaszolnom, hiszen a célok és amit változtatni akarok az az, hogy "ami jó, az gyűljön össze - ami rossz, az tűnjön el". (“Cele bune să se-adune, cele rele să se spele”.) Vagyis kollégáimmal igyekszünk a megfelelő pozitív aspektusokat megőrizni és javítani; a negatív tényezőket, bűntetteket pedig meg kell szüntetni.
Minden területnek, megyének megvan a maga speciális „bűncselekménytípusa”, ez így van régiónkban is. Nekünk az a dolgunk, hogy beazonosítsuk azokat, akik erőszakos cselekményeket követnek el és nyilvánvalóan felelősségre kell őket vonni - a jogszabályokat betartva.
Ami a megelőzést illeti, a legtöbb erőszakos cselekményt nehéz megjósolni, mivel azokat spontán, főként szeszes italok fogyasztása után követik el, de dolgozunk ezen a területen, hisz a prevenció prioritást élvez a munkánkban.
Ami a kábítószer-fogyasztást és kereskedelmet illeti, szorosan együttműködünk az illetékes szervezetekkel, a Szervezett Bűnözés Ellen Küzdő Központtal, valamint a megelőzés érdekében a jövőben is folytatjuk a harcot minden kompetens struktúrával.
Sürgősség esetén a legjobb a 112-es egységes segélyhívó számot tárcsázni, vagy a polgárok hívhatják Székelykeresztúri Rendőrfőkapitányság közvetlen telefonszámát is, amit a 0266 242 898-on érnek el. Bejelentkezhetnek panaszt tenni a Kriza János utca 20. szám alatti székhelyen is, vagy közvetlenül megszólíthatnak személyesen bárhol, illetve faxon, e-mail-en és más csatornákon keresztül.
Reméljük, hogy sikerül növelni a székelykeresztúri rendőrség csapatát annak érdekében, hogy a közösség minden igényét kielégítsük az igazságosság, a bűnüldözés, a közúti ügyek, a közrend, a gazdaság terén, így növelve a polgárok biztonságérzetét és az optimális béke, megfelelő légkör biztosítását számukra.
A Timafalvi negyedben újul, épül a székelykeresztúri rendőrség épülete, a költözés őszre, szeptemberre várható. A mostani Kriza János utcai épület legvalószínűbb sorsa, hogy helyet ad majd az I.P.A-nak. (International Police Association)