Magyarországról, Szegedről érkeztem. Szeged egy gyönyörű egyetemi város, aminek pozitívuma, hogy év közben nagyon sok a fiatal (esetleg külföldi) a városban, az utcákon és a koncerteken, a negatívuma pedig, hogy épp ezért minden az egyetemistákra épül, a koncertek és nagyobb bulik mindig szerdán vagy csütörtökön vannak (tehát ha dolgozol, vagy mondjuk középiskolás vagy, nem a legjobb időpont), és nyáron szinte teljesen kiürül a város. Szeged tehát egy nagyon szép hely, de kevés a lehetősége annak, aki hoszabb távon szeretne ott dolgozni és élni.
Azelőtt, hogy idejöttem, logisztikát tanultam, majd pedig a Vöröskeresztnél dolgoztam több mint egy évig. Ahogy közeledett a szerződésem lejárta, egyre többet gondolkoztam azon, hogy mi legyen utána és hogyan tudnék változtatni az életemen, még több új dolgot kipróbálni. Úgy éreztem, hogy muszáj elmennem valahová, mert környezetváltozásra van szükségem.
A projektem elég sokszínű, hiszen amellett, hogy egy másik önkéntessel mozi esteket szervezünk a gyerekeknek, elmegyek a helyi eseményekre, cikkeket írok, képet és videót készítek ezekről, fordítok a nem magyar anyanyelvű önkénteseknek, ezáltal a helyi óvodákban és iskolákban is dolgoztam már. Bár ez nem a projektemhez tartozik, de több más önkéntessel együtt dolgozunk a Berde Mózes Unitárus Gimnázium könyvtárában is, tehát azt lehet mondani, hogy sok mindenben kipróbálhattam magam itt.
Szerintem Keresztúr egy elég nyugodt kisváros, sok kihasználatan lehetőséggel. Romániáról összességében azt gondolom, hogy gyorsan fejlődik, viszont tele van furcsasággal.
Azt még pontosan nem tudom, hogy mit fogok csinálni az Európai Önkéntes Szolgálat után, de nagyon gyorsan ki kell találnom, hiszen szeptemberben hazamegyek. Minden, amit csináltam, hasznos volt számomra. A többi önkéntessel való együttélés és a fordítás során használható angol nyelvtudásra tettem szert (az iskolában ezt nem kaptam meg), önállóbb lettem, megtanultam kisebb és nagyobb gyerekekkel is dolgozni, videót vágni, plakátot készíteni...
Összességében minden olyan fiatalnak tudom ajánlani az Európai Önkéntes Szolgálatot, aki nem tudja, merre induljon az életben.