szerda, 29 június 2016

Készítsen fotókat az Ezer Székely Leány Napján!

Amint arról már hírt adtunk, július első szombatján, a csíksomlyói Nyeregben tartják a néptánc, a népzene és a népviselet legnagyobb székelyföldi ünnepét. Az Ezer Székely Leány Napjának idei tiszteletbeli házigazdája Csíkszentimre község. 

A rendezvény egyik főszervezője: a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes fotópályázatot hirdet amatőr és profi fotósok részére, hogy minél többen megörökítsék az Ezer Székely Leány Napját. A legjobbnak ítélt fényképekből kiállítás nyílik a 2017-es Ezer Székely Leány Napján.

A fotók beküldésének határideje: 2016. augusztus 1. Eredményt 2016. október 1-jén hirdetnek.

A fotókat az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várják.

 

Az Ezer Székely Leány Napjának programja 2016. július 2-án:

 

8.30–9.00 óra – gyülekező Csíkszereda bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói út, Nagyrét utca, majd ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre

9.30–10.00 óra – Megnyitó a Szabadság téren, közös tánc, majd ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra

11.00 óra – ünnepi szentmise a csíksomlyói kegytemplomban

10.00–18.00 óra – kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató a Nyeregben

13.00 óra – ünnepi beszédek, résztvevők üdvözlése

13.00–16.00 – népviseletmustra

13.30 óra – hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – I. rész

15.00 óra – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása

15.40 óra – közös játék és tánc

16.10 óra – közös fotó készítése

16.40 óra – hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – II. rész

17.10 óra – népviseletmustra kiértékelése és a legnépesebb település díjazása

17.40 óra – hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – III. rész

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...