csütörtök, 23 június 2016

Gyógynövényekkel foglalkozik Réka

Tóth Réka a következő, akit bemutatunk az Erdélyi ifjúsági Egyesület önkéntesei közül.

Tóth Réka Tóth Réka

Tóth Réka vagyok, Magyarországról, azon belül Szerencsről jöttem ide Keresztúrra.
Szerencs egy 9000 fős kisváros észak-keleten, a szlovák határhoz közel; híres a csokoládé- és az egykori cukorgyárról illetve a Rákóczi-várkastélyról.
Mielőtt megpályáztam volna az Európai Önkéntes Szolgálatot (EVS önkéntességet), a Debreceni Egyetemen tanultam az agrártudományi karon, azon belül pedig növénytermesztő-mérnöki szakon, mindezek előtt pedig elsajátítottam egy marketinges és egy pénzügy-számviteli szakmát.
Azért választottam az önkéntességet, mert úgy éreztem, itt tudom a legjobban kihasználni eddigi ismereteimet a gyógynövényekről, illetve még több tudásra tehetek szert ezen a gyógynövényekben gazdag környéken, hiszen a gyakorlati tudás a legfontosabb egy ilyen szakmában. A projektem alatt főként a növények gyűjtésével és hasznosításával foglalkozom, amely a szárítást, feldolgozást és csomagolást jelenti.
Eddig eltöltött 4 hónapom alatt Keresztúron nagyon sok pozitív élményben részesültem, ez annak köszönhető, hogy a helyi és környékbeli lakosok felettébb barátságosak és segítőkészek, ha hozzájuk fordulok. A város igazán élhető és nagyon kellemes, már-már otthonos érzést nyújt a sok parkosított, virágos terület. Szerencsére volt lehetőségem Románia több részét is felfedezni, amely szintén magával ragadó, de közel sem olyan bájos és autentikus, mint Hargita megye.
Az önkéntességem után az itt szerzett tapasztalatokat szeretném hasznosítani és munkába állni egy gazdaságban, lehetőleg Magyarországon, de akár külföldön is el tudom magam képzelni.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...