Az egyházközség csütörtök reggel 8 órától közmunkát hirdetett a templom környékének rendbetétele érdekében, ugyanakkor adományokat várnak a legsürgősebb munkálatok elvégzéséhez. Az egyházközségnek cserepekre is szüksége van, a vihar ugyanis leröpítette a parókia és a templom tetejének egy részét – közölte Facebook-oldalán Lukács Vilmos István, református lelkész.
A kutyfalvi 154 vihar által megrongált ház közül kedden 20-at fedtek teljesen újra, 12 esetében pedig részlegesen készültek el az újrafedéssel. A beavatkozók elsősorban azoknál a házaknál dolgoztak, ahol volt tetőfedő tetőcserép. Két településre – Kutyfalvára és Marosdátosra – összesen 122 tűzoltót rendeltek ki, 9 csendőrt a rohambrigádtól és hármat a csendőrfelügyelőségtől, továbbá 11 rendőrt a megyei rendőr-főkapitányságról – tájékoztatott Mihai Gagyi hadnagy, a Maros Megyei Vészhelyzeti felügyelőség sajtószóvivője.
A székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjairól tudjuk, hogy korszerű felszereléseikkel ott segítenek, ahol szükség van rájuk: földön, vízen, levegőben. Méltó nevet választottak maguknak, hiszen a vihar után a kutyfalviak kérték a segítségüket, és nemsokára a Maros megyei településen segédkeztek a keresztúri lánglovagok: a parókia udvaráról és kertjéből vágták ki a kidőlt, összetört fákat.
A helybéli református tiszteletes elmondta, a templomon megkezdődtek a felmérési munkálatok. Mivel a templom "A" kategóriás műemlék, ezért szakszerű és törvényes eljárással kell felmérni a károkat, megtervezni és engedélyeztetni a terveket. Ugyanakkor folyamatban van egy forint- illetve euróalapú bankszámla létrehozása a segélyek számára. Addigis aki szeretne segíteni, tárcsázhatja a 0748 153 534-es számot.
(Székelyhon, keresztur.info)