hétfő, 13 június 2016

Székelykeresztúr–Székelyszenterzsébet–Nagysolymos úton keresnek szállítót

A Székelykeresztúr–Székelyszenterzsébet–Nagysolymos, illetve Csíkszentdomokos–Balánbánya útvonalra keres személyszállítással foglalkozó társaságot a megyei tanács.

Ennek érdekében a települések lakóinak összefogására lesz szükség, mert szükséges a szállítás biztosítása ahhoz, hogy a kis falvak elnéptelenedését megállítsák, és e települések vonzók legyenek a fiatalok számára is. Ehhez le kell mondani bizonyos dolgokról a közösség érdekében, akár azok, akik most csoportosan a személyautót választják, mondjanak le erről, és váltsanak bérletet a járatokra, fordul felhívással az érintettekhez Borboly Csaba tanácselnök.
Hargita Megye Tanácsa a Kisfalu keretprogramján keresztül igyekszik a kis falvakban biztosítani a villany, a víz, valamint az internet-hozzáférést, hogy az ifjúság számára is vonzó környezetet alakítsanak ki; a fent említett települések között pedig a személyszállítást is biztosítani kívánja. A rendszeresen ingázók számára költséghatékonyabb és kényelmesebb lehet a tömegközlekedés, ezenfelül pedig a gyermekek és idősek érdekét szolgálja az, ha minél többen bérletet váltanak, hiszen főként ezeknek a korcsoportoknak lehet veszélyes az alkalmi fuvarozás.
Borboly Csaba felhívásában azt kéri a lakosságtól, hogy saját érdekében ne részesítse előnyben a tevékenységük után adót nem fizető fuvarozókat, hiszen a járatok megszűnése esetén a gyermekek nem jutnak el iskolába, ugyanakkor ne tegyék ki magukat meghurcolásnak, nem hivatalos fuvarozókkal utazni ugyanis veszélyes, és eljárásokat vonhat maga után. Hargita Megye Tanácsa kéréssel fordult a fogyasztóvédelemhez és a rendőrséghez, hogy vizsgálják felül a jelenséget. (Közlemény)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...