Kedden újabb határidő-módosítást hagytak jóvá, ennek értelmében nem május végéig, hanem június 10-ig letehetők a teljes értékű kérelmek. Azt követően pedig 25 napig, napi egy százalékos késedelmi kamat fejében elfogadják az igényléseket – számolt be az újdonságról Haschi András.
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője elmondta, megjelent az állat-egészségügyi hivatalnak egy új törvénymódosítása, miszerint az állattartó egyesületek is rendelkezhetnek az általuk kiadható farmszámmal – ezáltal pedig igényelhetnek támogatást. Tehát a hosszabbítás elsősorban annak köszönhető, hogy az érintett egyesületek is kérelmezhessenek teljes értékű támogatást”.
Hargita megyében 31 állattartó egyesületet tartanak számon; a gazdák többsége már letette az igényléshez szükséges ügycsomót, így nem lesz jelentős változás az igénylők számában az elkövetkező tíz napban. A becsült, közel 26 500 kérelemből már 25 800-at letettek az APIA irodáiban, amelyekben mintegy 170 ezer hektár területre igényeltek támogatást.
A területalapú támogatások esetében maradtak az eddigi formák: az alaptámogatás mellett kérhető az újraosztott-, a zöldítési-, a fiatal gazdáknak járó támogatás.
Támogatással segítik a következőkben is a növénytermesztésre alkalmas szántőföldek és a hátrányos helyzetű területek tulajdonosait, de kérhetők az ökológiai gazdálkodási és az agrárkörnyezet-gazdálkodási intézkedések is. Újdonság lesz viszont a kisgazdáknak szánt, valamint az őshonos, kihaló félben lévő állatokat tenyésztők által kérhető támogatás.
Az állattenyésztési támogatások közül továbbra is kérhető az átmeneti országos kiegészítő támogatás keretében a szarvasmarha utáni, amely legkevesebb három felnőtt állat esetén igényelhető, a három tonnán felüli tejtermelés után kérelmezhető, illetve továbbra is lesz a legkevesebb 50 juh és 25 kecske anyaállatra igényelhető. Továbbá a tavalytól életbe lépett összekapcsolt támogatás révén a bivaly-, juh-, kecske-, húsmarha-, fejőstehéntartók plusztámogatást is igényelhetnek. (Székelyhon, KK)