A projektportfóliót a megyei tanács tagjai május 30-án, hétfőn tartott soros ülésükön fogadták el. A portfólió a következő linken érhető el: http://hargitamegye.ro/testulet/tanacshatarozatok/elvi-hatarozatok.html.
A dokumentumból kiderül egyebek mellett, hogy a továbbiakban szeretnének javítani a sajtó képviselőivel való kapcsolaton a lakosok jobb tájékoztatása érdekében.
Továbbra is támogatják a kulturális és a hagyomány népszerűsítését szolgáló tevékenységeket, az ifjúsági, sport, családi, turisztikai, önkéntes tűzoltókkal, romákkal kapcsolatos kezdeményezéseket, a tanulmányi versenyek szervezését. Emellett folytatják a kisebbségek jogait és kötelességeit célzó események, egészséges életmód, fiatalok oktatásának támogatását is, és azon tevékenységekét, amelyek célja Hargita megye értékeinek fejlesztése.
Ezeken kívül megyei utak javítását is tervezik, a felsoroltak között szerepel t0bbek közt a 137-es út Székelyudvarhely-Székelykeresztúr szakasza, a 131-es, 133-as, 137A jelzésű útszakasz, valamint a 128-as és a 125-ös megyei besorolású utak renoválása, illetve járdák építése, a Kisvillany, Kisvíz program folytatása. Továbbá felújítanák többek között a Kissolymos-Székelykeresztúr közötti szakaszt is.
Ugyanakkor a folytatandó projektek között szerepel a régészeti tevékenységekkel, műemlékvédelemmel kapcsolatos projektek további támogatása. Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata folytatja a biciklis ösvények kialakítását hegyvidékeken, önkéntesek toborzását célzó programokat szervez az elkövetkezendő években, valamint bázist szeretnének építeni Borszéken és Tusnádfürdőn.
A fejlesztési ügynökség folytatná Hargita megye kiállításokon való promoválást befektetők megyénkbe vonzása érdekében, valamint ipari park létrehozását tervezik. (Közlemény)