Számítógépes rendszeren keresztül történik a regisztráció, ezért a tanfelügyelőség képviselői arra kérik a diákokat, feliratkozáskor érthetően, tisztán mondják el, hogy a választható vizsgatantárgyak közül mely próbákat szeretnék megjelölni. Akik korábban már vizsgáztak, de nem tudtak minden tantárgyból átmenő jegyet elérni, kisebb iratcsomóval jelentkezhetnek, melynek a személyazonosságot igazoló iratok mellett a korábbi sikeres vizsgákról szóló igazolást is tartalmaznia kell.
Idén történt egy kisebb változtatás is, ami a szóbeli kompetenciavizsgákat illeti. Mostanáig ha valaki olyan témát húzott, amelyből nem volt felkészülve, két pont levonása mellett újat húzhatott, ám erre idén már nincs lehetőség – tájékoztatott Bartolf Hedvig, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa. Azt is elmondta, hogy az érettségi vizsgatételeket a oktatási minisztérium munkatársai állítják össze.
Idén 2700–2800 diák végez a középiskolákban megyeszerte, ebből másfélszáz diák székelykeresztúri.
A tanfelügyelőségi becslések szerint 2400-an iratkoznak be az érettségi vizsgákra, ugyanis az eddigi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a középiskolát végezettek nyolcvan-kilencven százaléka elmegy érettségizni. Persze vannak, akik eleve nem élnek ezzel a lehetőséggel, ballagás után már elkezdenek dolgozni, egy részük külföldön – mondta el a tanfelügyelő.
A 2015/2016-os tanévet lezáró érettségi tervezett menete:
Kompetenciavizsgák:
június 13–15. – Román nyelv – A próba
június 15–17. – Anyanyelv – B próba
június 21–24. – Számítógépes ismeretek – D próba
június 27.–július 1. Idegen nyelv – C próba
Írásbeli próbák:
július 4. – Román nyelv és irodalom – E próba
július 5. – Anyanyelv és irodalom – E próba
július 6. – A szaknak megfelelő kötelező tantárgy – E próba
július 8. – A szaknak megfelelő választott tantárgy – E próba
Az eredményeket július 12-én függesztik ki, ezeket este 20 óráig lehet megóvni. A kért dolgozatok újrajavítása július 15-ig megtörténik, majd a végleges eredményeket július 16-án függesztik ki. (Székelyhon, keresztur.info)