hétfő, 30 május 2016

Tűzoltófecskendőt kapott Rugonfalva és Bögöz

A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) gépjárműfecskendőket adományozott a rugonfalvai református egyházközségnek és a bögözi önkéntes tűzoltóságnak.

A gépkocsikat Dobson Tibor dandártábornok, az MTSZ elnöke pénteken adta át Debrecenben. Dobson Tibor emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban hozták létre a Kárpát-haza önkéntestűzoltó-hálózatot, amellyel valamennyi magyarlakta területen működő önkéntes tűzoltóság egyfajta szervezetbe tömörült.
A hálózatban összehangolják a technikai fejlesztéseket, a képzéseket és koordinálják a segítségnyújtást az anyaországból a határon túlra – tette hozzá. Dobson Tibor üzenetértékűnek nevezte a tűzoltóautók adományozását, amely szerinte jelzi, hogy a nemzeti összetartozást a tűzoltóságon keresztül is lehet erősíteni.
Az MTSZ és a szomszédos országokban működő, immár hálózatba szerveződött önkéntes tűzoltók között jó együttműködés alakult ki az elmúlt időszakban, amit folytatni szeretnének: Magyarország kormánya és az országgyűlés ennek megfelelően igazította ki a tűzoltó szövetség költségvetését – mondta el Dobson Tibor. Hozzátette: ötvenmillió forintos költségvetésüket felhasználva szervezik a hazai és a határon túli képzéseket és ápolják a kapcsolatokat. A múlt héten például két kárpátaljai településen tartottak árvízvédelmi és vízi mentési gyakorlatot, és rövidesen technikai adományt is visznek a térségbe.
Dobson Tibor elmondta azt is: a most átadott két tűzoltójárművet korábban a hajdú-bihari és a hevesi katasztrófavédelmi igazgatóság adta át a Magyar Tűzoltó Szövetségnek. A járművek felújítva, felszerelve indultak el Székelyföldre pénteken. (MTI)

 

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...