csütörtök, 26 május 2016

Varga-Nagy Huba-László programja

A kampány elején röviden bemutattuk a 3 jelöltet, akik Székelykeresztúr város önkormányzatának élére pályáznak. Az ígéretekhez híven most következzék az első - független - jelölt: Varga-Nagy Huba-László programja.

Változtatni szeretnék! De a változás nem történik meg magától. A változásért küzdeni kell! Ezt a kihívást vállalom, ezért jelöltettem magam polgármesternek.

Tudatában vagyok, hogy az embereknek megrendült a bizalma a polgármesteri hivatalban. Polgármesterként mindenekelőtt a választópolgárok megrendült bizalmát szeretném helyreállítani.
Elengedhetetlen a bizalom, a párbeszéd és az együttműködés a városvezető és a lakosság között. Hogyan remélhetnénk egyébként valódi haladást és fejlődést?
A polgármester nem a város tulajdonosa, még csak nem is főnöke. A polgármester a város választott vezetője, akinek a lakosok meghitelezték a bizalmat. Ezzel a bizalommal soha, semmilyen körülmények között nem szabad visszaélni.
Négyévente a politikai pártok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a választás napján őket támogassa a lakosság többsége. Az emberek nagy része már nem bízik egyetlen pártban sem. Joggal!
A független polgármester előnye, hogy pártpolitikától függetlenül, felső utasítások nélkül tehet a város javáért.
Leendő polgármesterként legfontosabb feladataimnak tartom a munkahelyteremtést, a közbiztonság megerősítését és a Polgármesteri Hivatal működésének, valamint a közbeszerzéssel kivitelezett munkálatok átláthatóvá tételét.
Meglátásom szerint városunkban a legégetőbb probléma a járdák és utak siralmas állapota. Mindenekelőtt ezt kellene orvosolni.
Négy év tanácsosi tapasztalatom azt mutatja, hogy a közpénzek nem kellőképpen vannak elosztva, sőt a fontossági sorrend feledésbe merül. Tanácsosként többször javasoltam Keresztúr infrastrukturális fejlesztését.

Munkahelyteremtés
Lehetőséget látok egy, a város méretéhez igazított ipari park létrehozására, valamint a leendő ipari park infrastruktúrájának kialakítására és fejlesztésére. Új munkahelyek teremtése érdekében, nyitott lennék a külföldi befektetőkkel szemben is, de szándékomban áll, nemcsak várni a befektetőket, hanem megkeresni őket és meggyőzni, hogy városunkban létesítsenek vállalkozást.
Véleményem szerint szükséges lenne, összeírni a lehetséges befektetőket, kellene egy terv a lehetséges befektetésekről.
Tényként kell elfogadnunk, hogy munkahelyeket bármely településen, csak az oda befektetett tőke és a településen megnövekedett pénzforgalom teremt. A magántőke csak egy tudatosan, célirányosan fejlesztett településen fektet be, ahogy a pénzforgalom is, csak egy, az ehhez szükséges feltételeket megteremtő településen növekszik.
Egy részletesen kidolgozott városfejlesztési-terv nélkül úgy gondolom, hogy Keresztúr nem tudja a versenyt felvenni más településekkel sem a magántőke vonzásában, sem Uniós pénzek lehívásában, sem pedig a turizmus területen.
Városunk fejlődése érdekében, legfontosabb a munkahelyteremtés, ehhez viszont egyetlen út vezet: pénzalapokat kell beszerezni. A pénzalapok beszerzéséhez a következőkre van szükség:
- a város promoválása, minden fellelhető információs csatorna felhasználásával
- a magántőke vonzása
- a turizmus fejlesztése
- az Uniós pályázatok megnyerése
A helyi adottságokat figyelembe véve elképzelem egy zöldség és gyümölcsfeldolgozó létrehozását is.

Átlátható városvezetés
Szeretnék egy mindenki számára átlátható városvezetést, ahol a keresztúri polgárok véleménye is számít. Egy olyan városvezetést, amelyben létezik és működik a kommunikáció a város lakói és a Polgármesteri Hivatal között, és amelyben a polgármester az emberek rendelkezésre áll, meghallgatja a panaszokat és az ötleteket egyaránt.
Keresztúr változást akar: egy emberközeli, átlátható és elérhető polgármestert.
Szinte mindenhez pénz szükséges, de én ki szeretnék emelni Önöknek három dolgot, amelyhez nem kell pénz, de amelyek nélkül nem működik jól a Polgármesteri Hivatal.
1. Egy elérhető polgármester- ez nem terheli egyáltalán a város költségvetését.
2. Nyitottság- meg szeretném hallgatni minden párt, szervezet, vagy magánszemély véleményét, javaslatát és ötletét. Legjobb tudásom szerint felhasználni a jó ötleteket és javaslatokat a város fejlődése érdekében. Egy élhetőbb, szebb várost szeretnék, egy közvetlen, jól működő kommunikációval, egy mellérendelő viszony kialakításával a városvezetés és polgárok között, pozitív hozzáállásra, a közösségben gondolkodásra, a közjó előbbre helyezésére motiválni az embereket, elsősorban úgy, hogy példát mutatok nekik! Egy "csupa fül ", kommunikatív Polgármesteri Hivatal, egy nyitott, következetes, bármikor számon kérhető vezetővel az élen, nemcsak élhetőbb, de véleményem szerint, egy otthonosabb várost is eredményez.
3. Tisztességgel szeretném vezetni a várost- polgármesterként- vigyáznék arra, hogy a közpénzek a rendeltetési helyükre kerüljenek és ne magánszemélyek vagyonát gyarapítsák. Pillanatnyilag, ez nagy megtakarítást jelentene a városnak. Meglátásom szerint, az emberek igényének fejlődése új feladatok elé állítja a város vezetését, erre pedig egy új, fiatalos, ambiciózus és tettre kész városvezetésre van szükség.
A Polgármesteri Hivatal működésének emberközelibbé tételéhez három dolgot tartok égetően fontosnak:
- az ügyfelekkel egy jobb kommunikáció
- jobb kommunikáció a hivatal, különböző ügyosztályai közt
- jobb kommunikáció a város közintézményeivel

Közbiztonság
Legfontosabb feladataim közé sorolnám a közbiztonság megszilárdítását. Nagyon fontosnak tartom a város lakosainak és javainak hatékony védelmét.
Meg szeretném erősíteni a városi rendőrséget és létrehoznia a mezőőrséget is, mivel városunk sajátossága a mezőgazdasági tevékenység. Teljes mértékben szeretném segíteni a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozásokat és magánszemélyeket, mivel sok embernek ez az egyedüli jövedelmi forrása.
Problémák pedig adódnak ilyen téren is. Támogatnám olyan személyek alkalmazását a városi rendőrség és mezőőrség soraiba, akik hatékonyan tudnak fellépni a város és a magántulajdon védelmében.
A mező eredményes védelme érdekében, elképzelésem szerint nagyon jó lenne, ha pályázati pénzből megfelelő eszközökkel láthatnánk el a mezőőröket és a helyi rendőröket, hogy eredményesen tudjanak fellépni, akár a lakossági bejelentéseknél is.
Fontosnak tartom a rendőrséggel szorosabbra fűzni az együttműködést.
Nem beszél senki a városunkban, a fiatalság körében egyre gyakoribb drogfogyasztásról. Szeretném a családok és a fiatalok megóvása érdekében megfékezni, vagy teljesen felszámolni a drogterjesztést és fogyasztást.

Turizmus
Nagyon fontosnak tartom egy turizmus-fejlesztési terv elkészítését, amelynek egy szakember által végzett, reális helyzetfelmérés adna az alapját. Segítene a tisztánlátásban a kiaknázható lehetőséget illetően, valamint megadná az irányt és a fontossági sorrendet a turizmus-fejlesztésre költhető közpénzek, pályázati pénzek elköltésének tekintetében. Egy jól átgondolt, hosszú távú turizmus-fejlesztési terv, minden, turizmussal kapcsolatos pályázat szerves része kell, hogy legyen. A turizmus-irányú üzleti élet szereplőinek biztonságot jelent, a potenciális befektetőknek pedig alapfeltétel.
Szép kis mezővárosban élünk, vannak hagyományaink, amelyek sajnos, egyre jobban háttérbe szorulnak. Szeretném a feledésbe merülő hagyományainkat feleleveníteni, hogy a hozzánk látogató turisták ízelítőt kaphassanak Keresztúr értékeiből.
Köztudott, hogy a Sóskút potenciálja nincs kihasználva.
A meglévő Petőfi-kultusz további ápolása, valamint a vállalkozásszerű faluturizmus fellendítése is a céljaim között szerepel. Ez a megélhetés egyik alappillére, ezen kívül a városi rendezvények alkalmával fellépő szállás hiányát is orvosolná.
Különböző szimpózionok támogatása is a terveim közé tartoznak, ahol a működő cégek mellett a turizmust is promoválhatnánk.

További terveim
Fontosnak tartom egy ütemterv elkészítését az infrastruktúra fejlesztésére, egy jól megalapozott fontossági sorrend alapján.
Támogatom egy második benzinkút létrehozását, a jelenlegi benzinkút monopol helyzetének megszüntetése érdekében, ezáltal az üzemanyag árának csökkenését érnénk el a lakosság és a vállalkozások számára.
Sportolóként a sport-életet is szeretném támogatni: a sportklubot, a futballt, az asztaliteniszt, a küzdősportokat, a sakkozókat, stb.
Csökkenteni, sőt megszüntetni szeretném az elvándorlást és elősegíteni a fiatalok itthon maradását, új munkahelyek teremtésével és az életszínvonal emelésével.
Valós igénye az ifjúságnak egy kulturált, minőségileg megfelelő szórakozóhely létrehozása. Segíteni szeretném ennek megvalósítását, egy ilyen irányú vállalkozás támogatásával.
Nem utolsó sorban a roma lakosság felzárkóztatása is terveim között szerepel.

Uniós pályázatok
Elgondolásom szerint szükséges lenne elkészíteni egy uniós pályázat figyelő tervet. Célszerű lenne szerződést kötni egy szakcéggel, aki felmérve és ismerve a város adottságait és igényeit, mindig kiválasztaná számunkra az aktuális pályázati kiírásokból a városunknak megfelelő projekteket, hogy az Európai Unió által kiírt támogatásokra hatékonyan és eredményesen pályázzunk, ugyanakkor a legkomplexebb pályázatok megírásában segítséget nyújtsanak.
Mindezek mellett, fel szeretném venni a kapcsolatot azoknak a településeknek a vezetőivel, akik megnyertek uniós pályázatokat.
Létre szeretnék hozni egy pályázatfigyelő és pályázatíró csoportot, akik nem csak a közpénzek pályázatait figyelnék, hanem a magánszektornak kiírt pályázatokat is. Nagyon fontos lenne, hogy a Polgármesteri Hivatal tájékoztassa a magánszemélyeket a pályázati lehetőségekről, hozzásegítve őket a pénzalapok megnyeréséhez, pályázat útján.
Ugyanakkor a kis- és középvállalkozásoknak is fontosak lennének a pályázatokról szóló információk, lévén, hogy a pénzalapok lehívásával, fejleszteni tudnák a vállalkozásaikat, ezáltal több munkahely teremtődne.

Ígéret gyanánt
Őszinte tenni akarást, következetes számonkérést és számonkérhetőséget, a közügyeket, közpénzeket illetően, fiatalos lendületet, pozitív hozzáállást tudok Önöknek ígérni. Hiszem, hogy lehet többet, jobban és őszintébben tenni a városunkért, mint amit az elmúlt mandátumok éveiben tettek a tisztségben lévő polgármesterek. Az elmúlt 26 évben nem történt érdemi változás Székelykeresztúr városvezetésében!

Én ezeken szeretnék változtatni, ehhez kérném, tisztelettel az önök bizalmát.

Néha nagyon is hasznos elkalandozni a kitaposott útról, ahol már csak a megszokás vagy a félelem tart. Megnézhetjük, hogy a többi mit tartogat, vagy ránk milyen lehetőségek várnak ott.

Amennyiben választási programom elnyerte tetszését, kérem június 5-én szavazzon rám!

Varga-Nagy Huba-László, független polgármesterjelölt

(Közlemény)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...