kedd, 17 május 2016

Lépések a keresztúri értéktár megalakítása felé

A Gersekarátért Baráti Kör közösen a Keresztúr Térségi Mezőgazdászok Egyesületével 2016. május 20-án egy olyan tematikus találkozót tart, amely a "Nemzeti értékeink itthon és külhonban - Települési Értéktárak Gersekaráton és Székelykeresztúron" című pályázat keretében valósul meg.

Jelen összejövetel a pályázat első eseménye, ennek kapcsán egy 9 fős küldöttség érkezik Gersekarátról Keresztúrra, nyár elején pedig a székelykeresztúri delegáció utazik a Vas megyei településre. A mostani, zártkörű találkozó a Fogadó Vendégházban lesz pénteken 10 órától; a szervezők mellett az eseményen településünk polgármestere, és az önkormányzat részéről 2 személy vesz részt. A találkozók a szakmai megbeszélésekre, tapasztalatcserékre és együttműködések kidolgozására, valamint a települések nevezetességeinek, értékeinek megismerésére összpontosítanak. A pályázat célja egy közös értékgyűjtő mozgalom megszervezése és népszerűsítése, ennek keretében pedig a székelykeresztúri értéktár létrehozása, melynek alapjául a Gersekaráton már létrehozott tár fog szolgálni. A GBK megismerteti egyesületük és Székelykeresztúr képviselőivel a magyarországi értékgyűjtő mozgalmat, a munkának keretet adó Értéktár Bizottságok lényegét, lehetőség szerint segítséget nyújt egy ilyen bizottság (vagy csoport) létrehozásában. A tevékenységek során az együttműködő szervezetek segítik a Székelykeresztúr múltjához kapcsolódó, még fellelhető, természeti és épített értékek feltérképezését, ezek megörökítését, és lehetőség szerint megőrzését a helyi lakosok, szervezetek és intézmények bevonásával. A pályázat során tervezik Gersekarát és Székelykeresztúr közti települési kapcsolat kialakítását. A projekt megvalósítását a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium támogatja.

 

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...