kedd, 10 május 2016

Hungarikumokkal a megmaradásért


Megtartották az Értéktár-konferenciát a Molnár István Múzeumban.

Május 6. án pénteken 10 órától kezdetétt vette a 2 napos Értéktár-konferencia és kiállítás a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban, ahol beszédett mondott Halász János, Országgyűlési Képviselő, a Hungarikum Bizottság tagja, a Városok, Falvak Szövetsége elnöke és Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere, Szakáli István Lóránd, Földművelésügyi Minisztérium, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, Jantyik Zsolt, Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság elnöke, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója, Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója, a Hungarikum Bizottság korábbi tagja és
Sándor-Zsigmond Ibolya, a Molnár István Múzeum muzeológusa.

Rafai Emil polgármester megnyitó beszédében először köszöntötte a megjelent vendégeket majd reményét fejezte, hogy a “minden kezdet nehéz” első lépései után tanulságos lesz ez az összejövetel is. Kifejezte bizakodását, hogy a magyarországi példákat, jó törvényeket átvéve, az előadásokból tanulva és praktikákat elsajátítva a saját értékeinket egy jól bevált rendszer részén keresztül megörizhetjük, továbbá kezdetét veheti egy hosszú távú folyamat amely ezen a téren is szorosabb együttműködést eredményez.

A tervezett program ismertetése után Halász János Államtitkár-, Országgyűlési Képviselő-, Elnök Úr üdvözölte az egybegyülteket a Városok, Falvak Szövetsége nevében. A Hungarikumok —a megőrzendő Magyar értékek— törvényének a célját ismertette, majd többek között kifejtette, hogy “a Városok, Falvak Szövettsége egy olyan értékalapú közösség ahová Székelykeresztúr is tartozik."

Szakáli István Lóránd Helyettes Államtitkár a vendéglátókat és a helyszín nagyszerűségét üdvözölte és az ilyen események hasznosságát méltatta. Majd a 2012-ben az Országgyűlés által elfogadott Hugarikum Törvény minden területen érvényesülő-, átfogó hatályáról beszélt. Az önbecsülés fontosságát hangsúlyozva értékelte a Hungarikum Törvényt, amelynek adminisztratív megtestesülése-, megnyilvánulása a Hungarikumokért felelős államtitkárság, illetve ennek keretein belül működő szervezet léte is.
Tolmácsolta dr. Fazekas Sándor Földművelési Miniszter Úr személyes üdvözlő szavait — emlékeztetve arra a baráti jó viszonyra, amelynek egyik szép kifejeződése a településünk által adományozott díszpolgári cím is. Szólt a Hugarikum Bizottság által tavaly kezdeményezett a nemzetrészek értékeit is összefogó törvényi keretek kiszélesítését a Nemzetrész Értéktárak létrejöttével.
Befejezésül a helyi értékek közösségteremtő-, jövőbemutató “önmagán túl mutató” szerepét emelte ki.

Jantyik Zsolt a Hajdú Bihar Megyei Értéktár Elnöke előadásában “a sok kis közösség által létrehozott nagy egészről” is beszélt, példákkal színesített beszédében Ő is hangsúlyozta a saját értékek bemutathatóságának közösségformáló erejét. Elmondta többek között, hogy az érték megőrzését-, és átadását egyformán fontosnak ítéli.

Sándor-Zsigmond Ibolya a Molnár István Múzeum Múzeológusa elsősorban köszönetét felyezte ki, hogy a 70 éves Molnár István Muzeum —amelyet Székelykeresztúr egyik fontos értékének nevezett— adhat otthont ennek a rendezvénynek. A helyi megmentendő értékek közül megemlítette a kézművességet; a bútorfestés-, szövés-, fonás hagyományát. Részletes alapossággal bemutatta a múzeumot melyet a “Székelyföld leggazdagabb múzeumának” nevezett.

Összegzésként elmondhatjuk,, hogy az először megrendezett Értéktár-konferencia a színvonalas rendezés és méltó helyszín mellett, megtisztelően neves vendégekkel, szívélyes vendéglátással példamutató lehet a következő és hasonló alkalmakra nézve.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...