szombat, 23 április 2016

Beszámoló a XXII. Benedek Elek mesemondó versenyről

A Benedek Elek Általános Iskola 22 évvel ezelőtt nyitotta meg meseszínpadát, hogy évente egyszer találkozzanak a környék mesemondói Szentábrahámon, s közösen tapasztalják meg Dr. Bencze Lóránt nyelvész szavainak igazát, mely szerint: „A mese a szellem terített asztala a tiszta szobában”. 
2016. április 15-én újra összegyűltek a mesekedvelők a településen, hogy együtt róják le köszönetüket Benedek Eleknek, az írónak, aki ma is megajándékoz a csodák átélésének gyönyörűségével, aki olvasóiban ma is ébren tartja a szép beszéd igényét.
Szőcs Enikő iskolaigazgató és a verseny szervezőbizottsága köszönetét fejezi ki mindazoknak a vállalkozóknak, magánszemélyeknek, szülőknek és kollégáknak, akik anyagi támogatásukkal, munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy „Az édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni” jeligéjű hagyományos mesemondó versenyt méltó módon szervezhették meg.
 
A XXII. hagyományos mesemondóversenyről készült összeállításunkat a megmérettetés helyezettjeinek ismertetése után láthatják.
 
A rajzverseny díjazottjai az I-IV. osztályosok kategóriájában:
I. Tamási Anita Klementina - Benedek Elek Általános Iskola, IV. osztály, Szentábrahám
II. nincs
III. Isztojka János - Benedek Elek Általános Iskola, IV. osztály, Szentábrahám
 
A rajzverseny díjazottjai az V-VIII. osztályosok kategóriájában:
I. Zsigmond Rigó Richárd - Benedek Elek Általános Iskola, VII. osztály, Szentábrahám
II. Szőcs Anita - Benedek Elek Általános Iskola, VII. osztály, Szentábrahám 
III. Tamási Ágnes - Benedek Elek Általános Iskola, VII. osztály, Szentábrahám
 
A mesemondó verseny helyezettjei az előkészítő-IV. osztályosok kategóriájában:
I. Mátéffy Anna - Petőfi Sándor Általános Iskola, I.B osztály, Székelykeresztúr
II. Vas Dóra - Kőrispataki Általános Iskola, I. osztály
III. Zongor Botond - Nagygalambfalvi Általános Iskola, III. osztály
Dícséret: Fülöp Dávid Béla - Firtosmartonosi Elemi Iskola, I osztály
               Gidó Ottilia - Benedek Elek Általános Iskola, előkészítő osztály, Szentábrahám
 
A mesemondó verseny helyezettjei az V-VIII. osztályosok kategóriájában:
I. Szabó József - Nagygalambfalvi Általános Iskola, VIII. osztály
II. Simény Balázs - Augusztinovics Pál Általános Iskola, VIII. osztály, Kissolymos
III. Fodor Borbála-Gabriella - Petőfi Sándor Általános Iskola, V. osztály, Székelykeresztúr
Dícséret: Gábor Anita-Anasztázia - Kőrispataki Általános Iskola, VII. osztály
 
A mesemondó verseny helyezettjei a IX-XII. osztályosok kategóriájában:
I. Kántor István – Orbán Balázs Gimnázium, IX. osztály, Székelykeresztúr
II. Isztojka Máté - Berde Mózes Unitárius Gimnázium, XII: osztály, Székelykeresztúr
III. Balog Dóra - Tamási Áron Gimnázium, X. osztály, Székelyudvarhely
 
.be
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...