A Jézus Szíve tiszteletére felszentelt templomban vasárnap, április 17-én hallhattak újra orgonajátékot a hívek. Az orgona sokkal régebbi, mint a templom. A hangszer 1898-ból származik, korábban a vágási híveket szolgálta, majd 1974-ben a bétai lakosok önzetlen segítségével megépülhetett az orgonának helyet adó templom, ahová 1991-ben szállították. A restaurálást a székelyudvarelyi Papp Zoltán orgonajavító végezte mintegy két hónap alatt, nevéhez több mint húsz templomi hangszer felújítása kötődik.
A szentmisét Dániel Ernő András, Nyikómalomfalva plébánosa tartotta, amelyet a bétai gyermekek ünnepi műsora előzött meg. A szentmisén részt vett a helyi elöljárókon és lakosokon kívül Jakab Lajos vágási plébános, Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere, Szilágyi Ferenc alpolgármester, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke és Tóásó László megyei tanácsos. Az orgonát restaurátora, Papp Zoltán szólaltatta meg. (Közlemény)