szombat, 23 április 2016

Rangsorolták a keresztúri RMDSZ tanácsosjelölteket

Megtartotta választmányi ülését az RMDSZ székelykeresztúri szervezete, ahol a polgármesterjelölt jelölési dokumentációjának az elfogadása mellett rangsorolták a tanácsosjelölteket is.
Az ülésen jelen volt Dr. Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ Udvarhelyszéki Területi Szervezetének elnöke, aki kiemelte, hogy megelégedéssel tölti el a magas részvételi szám az RMDSZ belső rendezvényein, hiszen „mutatja, hogy az emberek részt akarnak és részt is vesznek sorsuk alakításában. Elhivatott, elkötelezett emberekre van szükségünk céljaink elérése, Székelyföld fejlődése érdekében. Itt van miért, van kiért és van kivel közösen küzdeni, mert a munkát folytatni kell megmutatva azt, hogy Székelykeresztúr egy szolidáris közösség, amely tudja egymást segíteni, tud közösen eredményeket elérni.” – fejtette ki Verestóy.
 
A Székelykeresztúri RMDSZ polgármesterjelöltje a jelenleg is polgármesteri tisztséget betöltő Rafai Emil.
 
A rangsorolás eredményeképpen Székelykeresztúron az RMDSZ a következő listával indul a június 5-ei helyhatósági választásokon: Rafai Emil, Köblös Domokos, Gálfalvi Sándor, Csifó Juliánna, Simó Ildikó, Pálffy Zoltán, Szakács Domokos, Simó Béla, Klein László, Barabás Zoltán, Demeter Levente, Bölöni László, Faluvégi-Bartha Noémi, Bakos Károly, Bardócz Levente-Albert, Nagy Csaba Attila, Fazakas Sándor, Lőrinczi Lajos, Kedei Mózes, Pap Albert Lajos, Fodor Csaba Domokos. (udvarhelyszekirmdsz)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...