Összerázó feladatok, városfelfedező túrák, nemzetközi estek, kis-és nagycsoportos fogalkozások, kerekasztal-beszélgetések segítették őket abban, hogy közelebb kerüljenek a szervezők által kitűzött célokhoz, vagyis hogy rájöjjenek, mik befolyásolják a különböző életkorú szavazók döntéseit, valamint kézzel fogható, érdekes promováló anyagokat dolgozzanak ki.
Ennek során a csaknem 30 fiatal a keresztúri lakosok körében egy gyors közvéleménykutatást is végzett, amelyben rákérdeztek a helyiek szavazási szokásaira. Az összesített adatokból kiderült, hogy minél közelebbi a választás, annál nagyobb a hajlandóság. Vagyis a rögtönzött statisztikából az látszik, hogy a helyi választások jóval több embert mozgatnak meg, mint az országos, vagy európai parlamenti képviselőválasztás.
Az ifjúsági cserén Rafai Emil, Székelykereztúr város polgármestere előadásában vázolta a helyi viszonyokat, illetve Tamás Ágnes szolgált érdekes információkkal a választási kampányok lebonyolításáról és a Facebook adta lehetőségek kihasználásáról.
A találkozó második részében figyelemfelkeltő kisfilmeket készítettek a résztvevők; ezek alább tekinthetik meg:
1.) Potenciális jövőképet mutat:
2.) Szavazz, mert megvan rá a lehetőséged:
3.) Számít a szavazatod:
4.) CaptainVote megmenti a világot:
5.) Szavazz értünk!
Ez utóbbi videóban számtalan székelykeresztúri felismerhető. Fontos hangsúlyozni, hogy nem egy kifejezett párt mellett kampányolnak, hanem amellett, hogy igenis számít az ifjúság szavazata.
Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület székházában, illetve a város 3 középiskolájában is bemutaták a kisfilmeket. A Berde Mózes Unitárius Gimnázium, a Zeyk Domokos Technológiai Líceum és az Orbán Balázs Gimnázium 11. és 12. osztályosai vettek részt a vetítésen és az azt követő beszélgetésen. "Érdekes módon a különböző iskolákban eltérő kérdésekkel, problémákkal találkozhattunk, de ezek mindegyike hozzájárul ahhoz, hogy a végső konklúziót levonhassuk a YOUth VOTE! program finalizálásakor" - nyilatkozta Nagy Géza Attila az egyesület elnöke.