A vetélkedőről: elsődleges célja az, hogy a középiskolás diákok az egyes turisztikai desztinációkat, célországok és célterületeket jobban megismerhessék, a turizmus legújabb trendjeivel találkozzanak és lehetőséget teremtsünk a turizmus beruházási és marketing módszereibe való bepillantásra. Másodlagos cél pedig szakmai kapcsolatrendszer kialakítása a középiskolás diákok és tanárok, egyetemi oktatók és hallgatók között. Ugyanakkor szeretnék, ha a középiskolások jobban megismerkednének a Turisztikai mérnök-menedzser szakkal, amelyet választhatnak továbbtanulásuk céljából, amennyiben sikeresen teljesítették az érettségi vizsgát.
A vetélkedőre jelentkezhetnek:
Középiskolák X-XII. osztályos diákjai alkothatnak 2 vagy 3 fős csapatokat, a diákok bármilyen kombinációban alkothatnak csapatokat (egy csapatban lehet X-XI-XII. osztályos diák).
A vetélkedő folyamata: a verseny kétfordulós. Az első fordulóban a csapatoknak 2016. március 25-ig van lehetőségük regisztrálni egy online felületen, ezt követően kapnak a csapatok egy otthon vagy az iskolában megoldható feladatlapot, amelyet az elektronikus űrlap segítségével visszajuttatnak. A kitöltésre mindössze 2 óra áll majd rendelkezésre. A vetélkedő tematikája a Kárpát-medence természeti és kulturális értékei.
Az első forduló feladatlapjának (online) megoldása: 2016. március 30., szerda 12.00-14.00 óra között zajlik.
A beérkezett megoldásokat egy szakmai zsűri 2016. március 31-én kiértékeli, majd a beérkezett pályamunkák alapján a második fordulóra 10 csapat juthat tovább.
A második fordulóra bejutott csapatok 10 turizmushoz kapcsolódó témából választhatnak, amelyek kidolgozására két hét áll rendelkezésükre. A második forduló 2016. április 14-én, csütörtökön, a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén lesz, ahol a kidolgozott témákat egy öttagú zsűri előtt kell bemutatni, prezentáció formájában. A második forduló témája Erdély turizmusfejlesztése lesz (bővebben az első fordulót követő 10 pontos témajegyzék fog tájékoztatni).
Fontos időpontok:
2016. március 16-25. – regisztrációs időszak
2016. március 30. – az első forduló napja.
2016. március 31.
– első forduló eredményhirdetése – a továbbjutó csapatok értesítése
– második forduló tematikájának közlése
2016. április 14. – a második forduló napja, a kidolgozott szabad témák bemutatása az egyetemen
Díjazás:
- I. Díj: 1500 lej
- II. Díj: 1000 lej
- III. Díj: 500 lej
Amennyiben kérdéseik vannak, kérik, forduljanak bizalommal Csíki Adél programkoordinátorhoz, a csikiadel[kukac]sapientia.ro e-mail címen!
Szervezik a SAPIENTIA EMTE Turisztikai mérnök-mendzser szak oktatói. A vetélkedő védnöke: Korodi Attila parlamenti képviselő, a szak oktatója.